nemhiába

feljegyzés

egy emberért, vagy többért. mégis mennyiért lehet? mindig ugyanúgy, de nem mindig lehet ugyanúgy. nem hagyható, hogy ijesztő legyen, de nehéz ne mmegijedni és meghallgatni mit mond. suttogja a kíváncsiság akaratát, ami igazán fel sem tűnik. feltűnése napján még nem venni észre, de utána egyre jobban tűnődik, mint ő, mint az ember. eltűnődik, a ha-n. letörtség, kétségbeesés szólal meg. nincs itt bizonytalanság, csak megmérgeződik. a kitisztulásra várni kell, nem jön hamar. ha elindul is vissza térhetnek a rémképek. a rémképek elűzhetők csak nem szabad rajtuk töprengeni. töprengés újabb érdemtelen gondolatok tömkelegét hozhatja fel, mely befojásolja az érzéseket. végül beáll a boldogság bármi is legyen az.

na igen ha beáll a boldogság is észrevehetetlen. pedig nagyon egyszerű. egyszerűen figyelmet kell fordítani, mindenre. nem lehet egy dologgal törődve lenni, mert az unalmat szül(het). az unalom vágya(ka)t fogalmaz meg, ami(k) elhanyagoltságot okoz(hatnak), persze nem szabad ezt hagyni. néha sikerül néha nem. szabadon kell gondolni mindenre.

nem lehet mindig melletted, kell hogy melléd legyen, de végül úgyis mindig mellőled lesz.

heló, szia, viszlát, szevasz

az elmúlt időszak igen érdekes volt, elég sok mélypont. sajnos nem vagyok már a régi (öregszem). na persze nem kell félni időszakos dolog ez. kilábalok belőle nagyon hamar. nem szándékozom a közelmúlt eseményeit boncolgatni, mert az senkit sem érdekel, főleg engem nem, a blogot pedig nem szennyezem vel... a hangulatingadozás elég érdekes és gyors mostanában. de persze mire észbekapok mindig késő és várhatok a következő alkalomra, hogy nem is úgy van ám ahogy na meg ezt mások is lássák. igazán most nincs is miért írnom, csak most úgy jó.

inkább :

- na mi van veled?

- hát, mindig ugyanaz, keveset látogatsz, unatkozom egyedül

- ugyan, igyekszem, de te is tudod nem lehet mindig beszélni veled

- tudom, tudom, csak hát rossz

- elhiszem, de igyekszem

- igyekszel, ez jólesik, de igazán

- hát.. kösz, azthiszem

- ne légy ennyire kicsinyes

- . . .

- és veled mi van?

- rohanás az életem

- miért, mit csinálsz?

- úgy igazából nem is tudom, ezt-azt, mindig eltelik az idő elég gyorsan, veled is mindig megpróbálok időt tölteni de nem sikerül, na de ne térjünk vissza ide

- nem osztod be az időd, ezért rohansz

- az alvással szoktam időt nyerni, de nem megy már anélkül sem igazán

- azzal nem is szabad spórolni, pihenni muszáj, mindenkinek

- ja, így aztán mindig szaladok, egyik helyre be aztán ki, ott minél gyorsabban végzem aztán viszlát, de van hogy nem is jutok be, elmegyek úgy gondolom talán késöbb visszatudok majd menni

- hát igen van ez így, de majd egyszer lesz mindenre elég időd

- egyszer lesz, de már jöhetne ez az egyszer

- jönni fog, mint minden his....

- na mennem kell, szia

-szi.. már el is ment, még elköszönni sem volt ideje, és megint itthagyott, de azért heló

foolosophy

emészt rág, nem tudja mit csinál. önmagával vitatkozik, majd mást okol, őrjöng végül teljeséggel csődöt mond. nem tudja mi történik, feszültséget érez. másokat idegesít, dühít, pedig a mások csak segíteni akarnak. nem tudja azt mondani, ami valójában van. kapkodva hülyeségeket mond, ír, mert ilyenkor nem is ő van ott, bent, hanem valaki más. egy teljesen más személy, aki elfelejti mi a valóság. fejében túl sok a felkapott érzelmi gondolat, amelyeknek már értelmük és lényegük sincs, mégis csak ez mozgatja agya tekervényeit. mások türelmesek vele, nyugodtan kérdezik tőle mi van. neki ez ekkor már úgy hangzik mint egy sablonos kérdés melyet csak illemből tesznek fel neki. HAGYJ BÉKÉN! ordítja belülről, pedig arra vágyik, hogy csak rá figyeljen mindenki, csak vele törődjenek. lassan már mindenki és minden mi körülveszi egy idegesítő lénnyé válik. agya értelmes fele próbálja visszafogni, de gyenge ehhez, még gyenge. legbelül mélyen szunnyadva a tudat alattijába táplálja a valóságot, mely egyszer felébred és örökre elűzi démonait. csak nehogy késő legyen, mert ha későn ébred, lehet már mindegy lesz. mert ők akik segíteni próbáltak rajta, és bármennyire is fontos számukra, nem bírták ezt a sok hülyeséget. másoknak fájnak a hülyeségei csak nehogy e fájdalom véget vessen nekik. ez is egy hülye gondolat, de ettől fél a legjobban, mert még semmiképp nincs felkészülve arra, hogy másoktól mentesen éljen. egyedül, magányosan. most értette meg igazán, hogy a fent és len között mekkora különbség is van. magához térve már képtelennek tűnik minden mi volt, de tagadhatatlanul megtörtént. erőre kapott, de lelkében ott szunnyad a múlttól való félelem, melyet örökre ki akar zárni.

lenni

minden és semmi, fent és lent, kint és bent, körülötte, folyamatosan, szakadozva, közel és távol, újból, még mindig, megint, rosszabban, rosszul, össze meg vissza, {zárójelben} nélküle, nyitva, bezárva, soha, elköszönve, üdvözölve, butáskodva, megbántva, örülve, faszkodva, bocsátkozva, megőrülve, ütve-verve, kettétörve, vörösödve, lihegve, nyugodtan, biztonságban, hiányban, aludva, ébren, ketten, mindig imádva szeretve...

ki szerencsés!

keresni, találni iszonyatosan nehéz. tegyük fel megtaláltuk. mikortól érezzük, hogy ő az? tegyük fel, hogy már a legelejétől. a legelejétől fogva ő az akit kerestünk, folyamatos rádöbbenések, hogy megtalátad, örülj. örülsz. hihetetlen, csudajó boldogság övez. körülvesz az, amire vágytál, a szeretet a boldogság legmagasabb foka. óvatosan engeded magad az érzésbe. félsz, hogy oly hatalmasan mardosó lángjai megégetnek. ez nem olyan tűz, gyengéd és pusztító. vele töltöd minden szabad perced, hisz minden mi vele van újabb és újabb megismerés, önmagad, érzéseid és a másik megismerése. ámulsz és szépen lassan ez a tűz teljesen körülvesz, nem égsz el, azonosulsz, vele eggyé válsz. kételkedni, a jóban, soha. a tűz teljes és örök, gondolod. de félsz, hogy egyszer elmúlik. vagy ha elmúlik akkor észreveszed, vagy más csalfintaság megbolondítja eszed, érzéseid? nem tudhatod, de ha erre gondolsz, megijedsz, félsz. szereted őt. ez az mi számít. te vagy saját magad és mindenki más szeretete. hiszel, nem gondolsz, csak elmerülsz benne. ha mégis gondolsz, és nem hiszel elvesztél, magadban és benne.

szeret ölelni, boldog beszélgetni, hülye mert flúgos, gyagya mert bolond de mégis miért, egy pár ért.

felszabadultan felszabadulva

végre. levegőhöz jutottam. kitágult a tüdőm áramlik az éltető levegő. eddig kapkodtam csak utána, hiába. most már nem, hisz vége. legalábbis idén már nincs. a jövő szürke fátyolos ismeretlenségének gondolata újból elzárja a levegő útját. hiábavalóan folyik torkomba a levegő, tüdőm nem is érzékeli nem vagyok magam. lépek, lépdesem, körbe-körbe nézek. nincs baj, ez csak egy kisebb jajj, de most már elmúlt, rendben van. minden. rendben is volt csak úgy tűnt, hogy szétesett a világ, hogy szétestem. mikor voltam utoljára felszínen? nem is emlékszem. még lehet elbújok, de érzem hamarosan felszínre török. kell a levegő. már nem bírom sokáig. rajt ül a nyakamon, melyet semmi nem tud levenni. nem is nehéz, könnyed egyszerű mégis lenn tart és nem enged fel. de már kiszabadultam, elindultam felfelé. nehéz levegő nélkül, árral szemben.

elképzelhetetlen volt, hogy ilyen legyek. észrevette valaki, vagy mindenki látta de senki sem szólt? tényleg így voltam, vagyok? hiábavaló kérdezősködés, senki sem válaszolhat. nem találom a helyem. pedig minden úgy van ahogy szerettem volna. ahogy elvileg jó. de mégis üres vagyok. nem tudom miez az üresség. vagy inkább tele vagyok és már nem is tudom mit érzem. nem látok 1 másodpercel tovább, ez megőrjít. cselekedetem érzésem vágyam folyton változik. semmi sem elég jó

hülyeség!

biztosaN}

feltöltődés

bátorság, félelem izgalom. előre néz, hátra megy. összevissza beszél, szeret, utál mégis imád.

boldogság, nevetés, szomorúság. vele van ha fél, segít, ha rosszul van. ölelés, érintés, ellökés. mosolyog rá, örül neki, örül vele. némaság, beszéd, egyhangúság. átkarolja, megsimogatja arcát, belekarol és magához húzza. támogatás, együttérzés, nem törődés. beszélget vele, élvezi a beszélgetést, hülyéskedik, elhallgat, még ha kérdezik is. pillantás, megmondás, elfordulás. vele van, ha jó, ha rossz, nem szól csak elfogad. együttlevés, kedvelés, szeretés. mindig ugyanúgy néz rá, még ha nem is ért egyet, elmondja, ami szerinte, nem számít semmi, mert vele van.

lassan/2

reggel 7 óra, csörög az idő. még 20 perc és indulás. reggelente az iskola hatása nem boldogít, de ma felüdüléssel töltött el. második óráról kimaradás, koliban punyadás. pihenés, az estére, melyet nagyon várok. majd másokkal piavásárlás. ledöbbenés, nem lesz Gólyabál. az ok lövöldözés, halál, együttérzés. délután még mindig a buli kedvtől vezérelve, de már a hazautazás élményén gondolkodva pakolás. új ágyakat hoznak, kihűl a szoba. gyors nekem örömteli beszélgetés az interneten, bár annyira nem jó, de most kell. szeretem. rövid búcsú, fáj, de a holnap jövőképe felvillanyoz. pizza, hasfájás, jólesően elnyúlás más ágyán. még mindig nem kell elindulni, az idő mely eleinte élvezetesen, kellemesen telt, most már egyre lassabban szenvedést kiváltva múlik. haza-haza- haza. teli gyomorral séta, kellemesen fájdalmas. kis pihenés, jólesik. érzem ahogy vállaim sajognak, a pihenés után könnyed léptekkel leérünk az állomásra. jegyvásárlás, végre, vonaton vagyok. közeledik az otthon kényelme. korán jöttünk. utálok várni. elindulunk, belső boldogság tölt el. újból olyan, mint a nap elején. érzem, hogy megnyugszom, belül lecsillapodom. érzem, hogy mosolygok, kívül láthatatlan, de belül széles, örömteli mosoly boldogítja lelkem. úton vagyok, csak a vonat zaja hallatszik halkan, tadam-tadam-tadam. élvezem a társaságban egyedüllétem. elmerülök képzeletem valóságtalan valóságában. katarzisom egy hirtelen zökkenéssel megszűnik. innentől újból csak várom, hogy leszállhassak. köröttem viccek, nevetek, de nem érzem magaménak nevetésem. még is boldog vagyok és egyre gondolok, hogy...

hatás

figyelem a köröttem élőket. érdektelenül érdeklődnek az értelemről. monoton, unalmas, változatlan napjaik nyomorúságos egyhangúságban telnek el. nem értem őket. mindig ugyan az a napirend. felébred, felkel, felöltözik iskolába megy, megjön az iskolából, eszik, iszik, wc-re megy, visszamegy az iskolába, vagy átöltözik, internetezik, számítógépes, vagy online játékokkal játszik. msn-en komunikál más emberekkel. estéit fimek, sorozatok társaságában tölti. zenét hallgat, egyik jobbat másik rosszabbat. fiatalságuk öregséggel tellik. némelyik zenél, másik csak röhög értetlenül, értetlenkedve, szerencsétlenül. nem tud hozzászólni. figyelem a reakciókat. néha röhögnek, néha eröltetik. nem tudnak magukkal mit kezdeni, nem tudnak az életükkel ténylegeset kezdeni.

és én mit csinálok? elba**om (pardon) a napom azzal, hogy azt figyelem, hogy telnek értelmetlen napjaik értelmetlenül, ezzel tönkretszem saját napom, melynek értelmet szabtam azzal, hogy az érdektelen érdeklődés iránt érdeklődöm. mindez mégsem tűnik fel senkinek, mégis mindenki látja, érzi, érzékeli.

in memoriam Michael Jackson

by: le Buci

korán

olyan, mint mindig, mint mikor sosem. olyan, mint a felhő, melyet ha sokáig nézel, akkor olyan, mintha te is ott lennél. olyan, mint mikor megütnek és elzsibbadsz, csak ha fáj is mégsem fáj. olyan, mint mikor részeg vagy, csak nem hánysz és a hülyeségek is csak hülyeségek. olyan, mint mikor érzed a tested, minden porcikáját, ahogy a vér áramlik az ereidben. olyan mint, amikor annyira fáradt vagy, hogy nyitott szemmel alszol, amikor azt hiszed álmodsz kiderül, hogy az a valóság. olyan, mint mikor sokszor forogsz körbe-körbe és érzed, hogy forog a föld. olyan, mint mikor belenézel a napba, majd utána apró fények ezerféle színben játszanak a szemeden és próbálod irányítani játékukat. most olyan, mint mikor szombat van, reggel, angolra kell menni nap.

10 perc örökkévalóság

csipp-csöpp, csöpög az eső. korán sötétedik. a nyári hosszan tartó világosság már a múlté. csöpp-csöpp, még mindig esik. várok. minden pillanat villanva kúszik el tompult tekintetem előtt. a pocsojában fodrozódó esőcseppek hullámaiban látom a villogó fényeket, melyek egyre jobban odavonzák tekintetem. halkan suttognak nekem, valamit. csipp-csöpp-csöpp. majd belegázol egy autó. felemelem fejem, szememet a körülöttem nyüzsgő világra meresztem. olyan, mintha láthatatlanul állnék. emberek suhannak el mellettem, nem törődve semmivel, senkivel. az autók még mindig járnak, vakító fényeikkel villanásokat hoznak a járda világába. senki nem veszi észre mennyire zavaró, mennyire zajos. csöpp-csipp, hallom még mindig. csöndet! a víz újból összegyűlt gödrében. kisebb, mint volt, de szép lassan újból összegyűjti régi önmagát. végre elcsendesül minden. várok, továbbra is. az esőtől fénylő utat pásztázom. vonal, szünet, vonal, szünet, vonal csatornafedél... valaki nekem jön, tényleg láthatatlan vagyok? még csak vissza sem néz. lenézek, lábaim alatt a víztől rothadó elsárgult levelek, szép lassan az egész járdát bekússzák. csöpp! a nyakamba hullt egy vízcsepp. felkapom a fejem, hirtelen megszédülök, érzem, ahogy végigfolyik a hátamon. egész testemben megborzongok. feleszmélek, mióta várok? 22:10.

esélyes, hogy 20

Attila 20 éves. buliztunk egyet, hogy jó legyen. úgy mindenkinek. és mondhatom jó is volt, mindenkinek. este 8 körül elkezdtük az alapozást Lacival (fú de vidámak voltunk...). A épület 2. emelet, társalgó. kényszeredett nevetésrohamoktól fulladoztam, miközben szépen lassan befutott mindenki. durván húszan voltunk. egy-ketten csak köszöntöttek, koccintottak, aztán elillantak. nem is törődtünk velük. eleinte csak, a jól megszokott módon, ismerős arcok az ismerős arcokkal voltak el, ahogy el lehet lenni ilyenkor. majd hatott az alkohol, mindenki egyre jobban feloldódott. közös énekelgetés, zenére, zene ellen na meg hangulatfokozás.
egyszer eljött az idő, hogy menjünk bulizni, jakabhegyre. menjünk, mert miért ne. szakadó esőben két üveg borral indultunk, mire odaértünk mindkét bor nálam volt (a fehérbor jó a vörösborra). lényeg a lényeg kisebb irányvesztés után betaláltam a buliba. na aztán ott táncoltunk, meg ja. vissza a koliba valamiért egyedül indultam el. rossz irányba. majdnem kigyalogoltam Pécsről mire rájöttem, hogy én nagyon rossz fele megyek. sok emlékem nincs, csak foszlányok. talán jobb is. végül, hatalmas kerülővel de visszaértem a koliba. ma már csak nevetek és értetlenkedem, hogy miért fáj a lábam, persze egy vas korlát többet tudna mesélni.

Boldog szülinapot Attila!

...már tudom

kinyitom a szemem. nem tudom hol vagyok. mi vesz körül? valóság, képzelet!? nem tudom. körülnézek, körülöttem minden sima, csöndes. sötét van, de látok mindent. testem megremeg, valami, hozzám ért. valaki, egy árnyat látok, mely gyorsan kúszik tovább szemem előtt. megmozdulok, így már többet látok. többet, de nem tudom, hogy mi az. dolgok, melyeket láttam már, de idegenek, dolgok melyeket nem láttam, de ismerősek. körbefordulok, kezem kinyújtom, mielőtt hozzáérhetnék eltűnik előlem. mint a víz fodrozódik utána a semmi. előrelépek, nem történik semmi. futni próbálok, érzem, hogy fáradok, de a távoli dolgok, vagy csak képek, amit látok, nem jönnek közelebb. csak egy helyben vagyok a térben, mely megrémít. félelem tör rám, de ez a félelem bátorságot is ad. nem adom fel. próbálok kitörni, nem sikerül. megnyugszom. vizsgálni kezdem a teret. minden szürke, sötét, de minden látszik és jól érzékelhető. egyedül én vagyok színes. majd hirtelen, valami történik, testem megremeg elvesztem egyensúlyom, térdre rogyok. most már minden ezerféle színben pompázik, arcomra halvány mosoly ül, szívemben boldogság bontakozik. szaladok, csak a vakvilágba. már nem maradok egy helyben. majd meglátom tükörképem. először nem hiszem el. megállok, arcomról eltűnik a mosoly, gyomrom görcsbe rándul. megrémülök. tekintetem elkapom a tükörképről. lecsukom a szemem, ez nem valóság - győzködöm magam, majd lassan kinyitom. színtelen vagyok, szürke és egyhangú. nevetést hallok a hátam mögött. emberek, színesen. rajtam nevetnek. elrohanok, egy csöndes helyen ahol senki sincs leülök egy padra. szemem behunyom, el akarom tüntetni a külvilágot. valaki leül mellém. de nem törődöm vele. átöleli a derekam, megremegek, de jól esik. melegség tölt el. majd odafordítom fejem, ránézek. megértően, boldogsággal telien mosolyog rám. ismerem, de mégsem tudom, ki ő...

optimizmus

mindig boldognak lenni! talán ez minden ember legbelső mozgató rugója. de mégis mindig vannak gondok, problémák, melyeknek abszolúte nem szabadna helyet engedni. mégis mindig összevesznek, megbántódnak, egymást bántják, akárhogy. de biztosan bántanak? minden úgy van ahogy először gondoljuk? jogtalan, jogos, mégis első, de akár sokadik pillanatra is, azt hisszük, hihetjük, hogy nincs igaza, az nem is úgy van, "én hibátlan vagyok". dehogy! nincs semmi, mégis úgy gondoljuk van. miért agyalunk? mikor tudjuk, hogy hülyeség, de mégsem tudjuk kiverni a fejünkből. az emberek legtöbb esetben félnek megbeszélni érzelmeiket, ez miatt valaki mást tesznek hibássá, hibásnak. mert "én nem tettem semmit" csak a másik, biztosan. fenéket! és ezt tudja az "én" is, de képtelen felfogni. érzelmeket képtelenség teljesen megértetni mással. mindenki máshogy érez, még ha ugyanazt érzi mint a másik. egy fontos dolog. egy nagy tanító mondta nekem még, hogy féltés és féltékenység között hatalmas különbség van, még ha a kettő nem áll távol egymástól. félteni valakit, szerelmet, barátot egészséges, természetes, egyértelmű. féltékenynek lenni bárkire, rettentően veszélyes lehet. ezzel meg lehet ölni két ember között fennálló bármilyen kapcsolatot. változtatni szerintem lehet, bár a bölcs kivel erről beszélgettem nem így vélekedett. szerinte minden ember más és más ilyen szempontból, van, aki ezt képtelen kezelni, kiben még visszaszorítható formában van jelen és van ugye, aki egyáltalán nem féltékenykedik.
na de ezt biztos mindenki tudja, csak hát eszembe jutott...

a nap képe

köszönet érte bucinak

Flogging Molly - If i ever leave this world alive

Mert nagyon szép és mindig boldogságot hoz nekem.

álmomban

dimbes-dombos tájat nézek, nézem a fákat az eget a földet. távol, a köd fehér foltjai mögött hegyek bukkannak fel. majd szememmel a völgyet nézem a kőóriások lábánál, ahogy egybefüggő fehér puha tollpihének tűnő hó borítja az egész tájat. a fák lombjain mindenhol vastagon gubbaszt a hó, mintha csak arra várna, hogy valaki nyakába essen mikor arra jár. aztán közelebb látok egy kis tavat a falu szélén. ismeretlen környezetben ismerős a falu, a házak. szürke köd száll fel minden ház kéményéből. nincsenek emberek a kertekben, mindenki bemenekült az arcpirosító hideg elől. tekintetem megint vándorol. az ég kékesfehér az egész egy nagy felhő. tovább halad tekintetem, le, a föld felé. pici pamacsokat látok játszadozva felbukkanni egy domb mögül. ismerős gyerekek futnak, szánkón húzzák egymást. arcuk piros, szájuk, szemük nevet, tekintetük csillog a boldogságtól. majd észreveszek a hatalmas fehérségben valami furcsát, egy kis ösvényt, ahol a hó olvadt, latyakos, a milliónyi lépés nyomától. egy házban vagyok. a saját házamban. halk, finom roppanásokat hallok. megfordulok, az ablakból ahol eddig álltam. gyönyörű látvány ahogy a fa ég....

cél és start

Mesélnék az elmúlt szombatomról, de igazából sok mindenre nem, vagy csak alig emlékszem...
Na de, azért, megpróbálom leírni, mi is történt október 17-én és rákövetkező hajnalon.
Eleinte még csak barátnő, aztán jegyes?, menyasszony, aztán feleség. Tehát unokatesóm ezen végigment. Értelemszerűen, az esküvőjén vettem részt, a hétvégén. Szombaton délután, gyors egymásutánban lement a polgári és egyházi esküvő, misével egybekötve, Majd Zala megye megyeszékhelyén folytatódott a lakodalom. Köbö 100 - plusszmínusz 10 - fő. Ahogy kellett ajándék átadás, na meg a "sok boldogságot" szavak és változataik után, elkezdődött a vacsora. Előtte az első tánc a férj és feleség között?!. A zenéről ennél többet nem említek; finoman: nem volt jó! Éjfélkor volt gyertyafény keringő?!, meg még ezerféle dolog történt. Hajnalra végül én is belejöttem, kicsit eldobva gátlásaimat, vele memóriámat, az alkohol hatása közben, táncolni kezdtem. Nem egyedül, de már fogalamam sincs kivel... Amire emlékszem, a "végéből" táncolok valakivel majd gyors vágás más valakivel táncolok, elesem közben. Majd fekete kép, de valaki elköszön, csak hang emlék, kép semmi. Végül, hogy rosszul vagyok, de azt már nem tudom hol van. Reggel förtelmes ébredés, valamikor délután fél kettő körül. A Vasárnap borzalmas szenvedés, megérdemelten.... Ennyire lassan egy délután nem ment el még soha, mégis gyors is volt. Másnap után Hétfői harmadnap?!, ilyet még nem éreztem. Agyam robbanni készült, ez azért nem történt meg, de szenvedve 3 óra buszozás után megérkeztem célhelyemre. Majd szintén egy délutánt töltöttem....de ez már senkit sem érdekel, de azért ilyet is írok.

elmeséled mi történt veled?

mikor aztán esni kezdett az eső már nagyon hideg volt. fújt a szél, és eláztatott mindent és mindenkit, aki kimerészkedett az utcákra. a vékony ruhák nem védtek meg a hideg elől, a kabátkák az eső elől sapka meg nem volt, mert minek? sütött a nap, madarak füttyögettek. de a felhők cudar fekete sokasága eltüntette a napot, és komorságot hozott a mindennapokba. elrepültek a madarak velük a füttyök is. jó alkalom, volt, hogy a megmérettetésre készülhessen mindenki, akinek kellett. aztán eljött a próba napja. az égen meg tovább bolyongtak a szürke gonoszságai a természetnek, eltüntetve minden világosságot. túlélték a megmérettetést, az elemektől nehéz úton visszamennek szállásaikra, a mérettetést végzők. majd letelepednek a melegben, betakaróznak. megkönnyebbülten néznek a nap további részére. némelyikük tovább áll, valamelyikük rákészül az estére, valaki meg nem csinál semmit. aki tovább áll, kalandozik. emberekkel ismerkedik. csalódik, felderül, végül élményekkel teli útja elválik az ismeretlenektől.

vége.

vagyok, vagyok, vagyok

lebegek, lebegek, lebegek; zuhanok, zuhanok, zuhanok
lebegek, zuhanok, zuhanok; zuhanok, lebegek, lebegek
lebegek, lebegek, zuhanok; zuhanok, zuhanok, lebegek
lebegek, zuhanok, lebegek; zuhanok, lebegek, zuhanok
lebegek, lebegek lebegek; zuhanok, zuhanok zuhanok
lebegek, zuhanok zuhanok; zuhanok, lebegek lebegek
lebegek, lebegek zuhanok; zuhanok, zuhanok lebegek
lebegek, zuhanok lebegek; zuhanok, lebegek zuhanok
lebegek lebegek, lebegek; zuhanok zuhanok, zuhanok
lebegek zuhanok, zuhanok; zuhanok lebegek, lebegek
lebegek lebegek, zuhanok; zuhanok zuhanok, lebegek
lebegek zuhanok, lebegek; zuhanok lebegek, zuhanok
lebegek lebegek lebegek; zuhanok zuhanok zuhanok
lebegek zuhanok zuhanok; zuhanok lebegek lebegek
lebegek lebegek zuhanok; zuhanok zuhanok lebegek
lebegek zuhanok lebegek; zuhanok lebegek zuhanok

kivül-belül

ijedtség kint, ijedtség bent. minden lefelé görbül kint és bent is. zajban, majd csendben facsarodik bent, szépen lassan, fájdalmasan, ijedten. kint nincs ellentétes igazolás, nincsenek hangok, csak a néma csend. bent, félelem tör fel, de valami blokkolja, nem, nem lehet. de ott motoszkál, igaz lenn mélyen, de ott marad. bent hang, majd kint csillogás. elhomályosulnak a dolgok kint és bent is. hiába minden, homályos marad, lecsillapodik, tisztul a kép. de még mindig csak dereng. kint és bent egy, de van hogy kettő, ami csak jobban egy lesz. kint és bent máshogy, mégis van. kint felfelé görbül bizonytalanul, de egyre biztosabban. bent, is. kint és bent egy. kint, nincs mozgás. bent van. kint szorít bent is, egyre jobban, amíg csak lehet, örökké...

lebegek ebben a (...) világban. minden héttel egyre jobban úgy érzem, hogy eltűnik a talaj. a lábaim az égbe emelkednek, elhagyják a szilárd valóságot. minden napban érdektelen dolgok tömkelege fárasztja agyamat. elmém menekülni próbál, talán ezért érzem, hogy felemelkedem?! minden oly közel áll hozzám és egyre jobban közeledik annál jobban távolodnék. de nem tudok csak úgy egyszerűen elbújni előle. mindenhol megtalál. aztán kiderül, hogy felesleges félnem, hisz nem is bánt. megsimogat, körülvesz és megölel. puff! leesek vissza a földre, meglepődöm, jééé ez a hely jó, boldog és szerethető, de mégis érzem, hogy csak egyet kellene ugranom és újból a levegőben bukfencezve távolodnék a valóságtól....
de mindig lent maradok, mert a gravitáció visszahúz. hisz boldog vagyok, ezért is lebegek. nem a belső űr az, ami felemel, hanem a boldogság, ami nőttön nő. és az juttat el ebbe a bizsergető 'majd kiugrom a bőrömből' érzésbe. csak egy csepp az élettől és mégis mennyire megváltozik minden. bármi legyen, bárhol legyek tudom, hogy már leszek...

lassan/1

utazás közben sok minden történik. de egy 150 km-es buszozás során nem feltétlenül. a mellettem ülők mind-mind egymástól és főként tőlem, különböző emberek. a társalgási lehetőségeim így lekorlátozódnak, főként saját magam személyére. még mielőtt megkérdőjelezné valaki elmém tisztaságát, azt megnyugtatom teljesen természetes őrület ez amit ekkor érzek. legalábbis nekem.
a busz elindul, egy durván 60 fős társaság együtt, szűk két és fél órára, de mégis távol egymástól. a kis férőhely az út hossza sem hozza össze az embereket. nincs igény. zsibbadt, kifordult testtel próbálok aludni. a busz ülésének csontvelőig ható remegtetése, félálomban tartva próbálja még elviselhetetlenebbé tenni a kényelem és gyorsaság hiányát. mikor kellőképp megszoktam a busz milyenségét és már elérném azt a pontot, amikor aludni tudnék, de ekkor valahonnan a busz legtávolabbi pontjából meghallom "aztazenét". ha általam kedvelt akkor persze "elringat", de ilyen nincs! így hiába minden próbálkozás, kitartóan csukva tartom a szemem hátha mégis sikerül elaludni. ez persze másfél órás próbálkozás után sem sikerül. tehát aludni sem, de ekkor már nyitott szemmel "ébren" lenni sem lehetséges. bódultan a félig álmodom, félig ébren vagyok szindrómától szenvedek rövid ideig, majd szép komótosan ráveszem magam, hogy kinyissam a szemem és újjászülessek. meglepödve tapasztalom, hogy az induláskor még, a naplementétől, épphogy vörösödő ég már teljesen befeketült, ez egy "Isteni monokli". még mindig tart a szenvedés. kibámulok az ablakon, a busz, a forgalom néha-néha ad valami képet a tájból, hogy mégis mi az ami körülvesz. nincs nyugalom, a tömeg mozgolódik, hamarosan ha nem is végállomás, de leszállás. az idő lassan elfolyik ahogy az ablakon át látott táj is. igazából még magamhoz sem tértem de már gyalogolok a kollégium felé. magabiztosan érek a bejárathoz, majd ennyire bizonytalanul haladok el a portás mellett...

értelmetlen - értelem

ezernyi gondolat, érzés cikázik bennem. megfogalmazni igazából nem is tudom, addig, míg meg nem élem vagy meg nem értem. mégis megpróbálok, valamit kiadni magamból.
a cím már jelöl, de nem tudom hol is álljak neki ennek. értelem. mégis mi számít annak és mi értelmetlennek. ha valami értelmetlen, akkor az nem is értelmes? mert szerintem, néha akár, sokkal több értelem szorul teljesen, vagy látszólag, értelmetlen dolgokba. példát feleslegesen írnék, mert ez mindenkiben más. nekem egy száraz falevél igen is sokat jelent, másnak, meg csak egy értelmetlen szemét, na így mégis lett egy példa, vagy olyasmi. értelmes, egyenlő, ésszerű? mondhatni. vagy mégis van köztük különbség, de valahol egy nagyon pici mezsgyén találkoznak. ami ésszerű az nem életszerű. tehát jobb ha értelmetlenül vagy életszerű, mert az mégis jobban hihető. de ha életszerű akarsz lenni ésszerűen is van rá lehetőség, minden kapcsolódik mindenhez. de mégis semmi semmihez. és a semmi is a mindenhez. igazából ezek nem nagy dolgok, mégis annak tűnhetnek. én nem vagyok nagy, úgy 172, de a gondolataim is picik. magamtól, magamból, magamnak, meg azoknak akiket érdekel. célja nincs, csak, hogy egy kis ember kiadjon magából számára nagy dolgokat. ezért jó blogolni. (igaz teret ad a plagizálásra, mind a blog íróknak, mind a blogot olvasóknak)
értelmetlen fecsegés mindez, zagyvaság mindaz, amit írtam, de újból gyarapítom kötetlen kötetem.

így történt...

részegen, (is), ketten

pex

a bevezetésen gondolkodom de semmi frappáns nincs a fejemben, úgyhogy el is hagyom, vagy legyen ez a bevezetés, hogy nincs bevezetés...

igazából az újabb, első négy estém Pécsett az, ami most foglalkoztat. vasárnap könnyed hangolódás az újabb szemeszterre, évre szaktársakkal és az ÁOK-sok gyöngyszemével Marcival. pár kört "kockulva" mentünk haza. indulásnak tökéletes. következő nap 5 perces szemináriumok és egy felettébb érdektelen és számomra érthetetlen előadás zajlott le Baráth tanárúrnak köszönhetően. az este megfelelő volt semmi komoly, csak egyszerű borral hangolás szenes nyitó bulira. mint kiderült mi már későn érkeztünk, mert telt ház fogatta bulira éhes csapatunkat. aki kijött, annak helyére mehettünk be, végül bejutott mindenki kisebb időtorlódással. a buliból csak a zene dübörgését és az embertömeget érzékeltem, mert régi ismerősömmel beszélgettem míg a "szenesben" töltöttem az estét. azért az idézőjel, mert igazából odáig le se jutottam... nem hagytam ki semmit. Attilával haza, végül fél négy körül alvás. kedden korán kelés suliba 'menés' majd az este Goulasch Exotica koncerttel végződött. baromi jó volt, Gé-nek köszönhetően még táncoltam is és még Marci is megtisztelt minket egy-két szám erejéig. majd bódultan az endorfintól hazafelé vettem az irányt mej a telekommunikációnak köszönhetően körülbelül, öhmm, nagyon rövidenk, mondjuk 2 percnek tűnt... mókázni már éjfélben nem volt kedvem úgyhogy jött az alvás, ami nehezen de beindult, bár hamar, a szobatársnak köszönhetően vége is lett. (szerda) reggel kiestem az ágyból legalábbis úgy éreztem. a nap további részében kísértetként éltem világom, végül gondoztam virágom. Berniéknél borozgatás közben ha nem is lágy, de zenehallgatás és közbeni beszélgetés. ez egy hét melyet életemből akár ki is vehetnék, még ha pozitívum volt sok leírt és a blogon nem közölt esemény és dolog.
egyszerű egy pécsi hét vagy éjszakai élet a második évemben, baranya szívében így történt. nem zengik bárdok és nem is mesélem igazán másnak, de aki ide téved talán belelát az egyetemista életének (kevésbé, vagy teljesen) keszekusza napjaiba...

két-élet

elszomorít, ahogy látom eltűnni a nyarat, egyre gyorsabb és nagyobb ütemben. szerettem a telet, de ez mára elmúlt. miről is írok, fogalmam sincs. írnék, szépet jót, de az agyam egyre jobban csak egy dolgon pörög, hogy holnap Pécs. de minek, nem érzem, hogy itt az ideje, még várjon, álljon és várjon, a maga borzongató, szépséggel teli, szeretni való egyszerűségével, bonyolultságával. ne hívogasson oly meggyőzően, azt mondja, hogy: Itt a helyed. de se itt se ott. sehol sem, mégis mindenhol. szeretem Pécset és szeretek itthon lenni. elmenni, valahová és sehová, mert nem kell mindig eljutni olyan helyre ahova el lehet. csak sétálni, leülni, majd sietni. fogat kocogtatva nevetni Kanizsán, együtt és külön, felváltva, magunktól, magunkkal, magunkon. megismételni a szavakat, mikor kérdeznek, majd rájönni hogy milyen szép. megvan Kanizsában a szépség, csak fel kell fedezni, olyan mint ha azt hinnéd unalmas, felesleges, de tévedsz, csak nyisd ki a szemed, nem olyan csendes mint azt képzeled. sokat beszél, mégsem eleget, sokat hallgat mégis keveset. csak akkor szól, ha muszáj, de mégis feleslegesen is fecseg. ő már csak ilyen nagy és kicsi, kicsi és nagy. átlátható, titkolózó, kíváncsi, de mégis a legjobban szerethet-ő.

megszokott

a jó az könnyen belénk ivódik és nehéz megválni tőle, még rövid időre is. szeptembertől így lesz
a jó dolgok elmaradnak és elkezdődik valami más, amit nem neveznék még csak "nem jónak" se. a suli teljesen megfogalmazhatatlan érzéseket kelt bennem... a nyár teljesen elfeledteti, a körülbelül 9 hónap egyhangúságát, fekete-fehérségét. igaz nekem panaszra nincs okom, hisz a fősuli teljesen más, napi bulikkal összeköthető, akár. de ez sem feledteti a nyarat. 1 hónap a nyárból jobb tud leni mint 9 hónap suli közben... minden nap, csak egy dologra koncentrálni, szembenézni- a szabadsággal, a semmitevés milyenségébe elmerülve, levegő vétel nélkül lubickolni. egy hetet leélni anélkül, hogy nem a földön vagy. majd újból lépkedni, vagy mégse... nézni a körülötted lelassuló világot majd felgyorsítva lelassulni. virágot, boldogságot adni, majd elcsendesedve a világ mögé, hátrafelé tekintve, elfutni. távolságtól eltévelyedve visszatalálni és hihetetlenül a nyárnak adni az életem. megfeledkezve mindenről pár hétre, megőszülve várni barátot, vele röhögni. tűzijátékot csukott szemmel nézni, hallgatni, napokig biciklivel elmenni otthonról, defekt után gyalogolni hazáig, kutyától menekülni, trükközni, bim-bim harangszóra elaludni, reggel erre ébredve palacsintát sütni majd végül hazamenni, unatkozni, egyedül lenni.
hazás helyett dezve búcsúzni a nyártól, várni egy új szeptembert. mely féktelenül közeledve tért időt nem kímélve közelebb hozta a borzongást, mely kíváncsiságot szül, felemészt és megőrjít. rájönni arra, hogy mindeközben repültél, magától a valamitől, attól a valamitől amit valami adott, ad és adni fog.
biztos vagyok, hogy az is maradok...

két este elfeledett kalandja

észre sem veszed és már ott is van. a kis komisz észrevétlenül csapolja le a számomra létfontosságú nedűt a testem bármely pontjáról. a leglehetetlenebb helyekre kellemetlenkedik. borzalmas a tehetetlenség... több fecskét! vagy valamit, ami jobban pusztítja őket. berepül a szobádba, gonoszul legszebb álmodba zümmögi be magát, félálomban csapsz egyet, "puff" kaptál egy taslit magadtól, felébredsz de a betolakodó megszökött. nem törődsz vele, alszol tovább. aztán csíp meg se rezzensz, hisz eltökélten próbálod magad visszarepíteni képzeleted segítségével abba a gyönyörű világba miből felzümmögtetett az a földre nem való élőlény...
reggel felébredsz mit sem észlelve hatalmas dagadás szerű csípéseidből. a nap legszebb pillanatában kezd el viszketni, vakarod megőrülsz, nem szabad...
végre este elfelejtetted a csípéseket, már majdnem alszol, egy mozdulat és érzed azt az elviselhetetlen érzést, és akkor enyhíteni próbálsz szenvedéseden, de nem, ezt nem szabad, elmúlt, dehogy, küzdesz, végül enyhül, elaludtál... másnap felébredsz de már nem csípésekkel hanem sebekkel, elvakartad, kivakartad, szétvakartad, magad, álmodban...

égből pottyant...

láttad már milyen szép? mindenkinek ezt kéne nézni minden nap. egy csöndes kis helyen ahol csak egy dolog van, te és Ő. ahogy csillog és bearanyozza tested, lelked. ilyenkor minden gyönyörű, kicsit lelassul minden, benned, körülötted. a felhők megmerevednek az égen, a fák levelein némán suhog a szél még az autók zaja is elcsendesül. máskor fel sem tűnik mennyire gyönyörű, de ilyenkor felejthetetlen élményt nyújt. csillogó szemmel nézed ahogy egyre kevesebbet látsz belőle, de ezzel mégis többet mutat meg neked. mit mutat, azt nem tudhatom, de nekem a rossz dolgok eltűnnek, igaz csak pár percre de ez felpezsdít. hisz csak ülsz, állsz, nézed. ahogy egyre színesebb és erősebb színnel borít be téged és minden mást. majd eltűnt, végleg, reménykedsz egy halvány sugárban, de nem jön vissza, elment. a fény játéka eltűnik, rólad és körülötted mindenről. úgy érzed egyedül vagy, de nem... mert a szívedben tovább ragyog minden sugara, ahogy elbúcsúzott az égtől, földtől, és nyugovóra tért hogy máshol másoknak, mindenkinek, senkinek, bárkinek, valakinek, neked, nekem újból örömöt okozzon...

hangos zenehallgatás-t!

....szerinted?

ez itt a 33. bejegyzés, hogy miről szól, semmiről, de mégis valamiről.
mikor azt hiszem írok valamiről lehet, hogy semmiről sem írok. az életben sok minden valami és mégis semmi. ha azt hiszitek, hogy hülyeség, hát akkor az valami. de lehet, hogy ez is semmi lesz, ha rájöttök, hogy nincs valami. de mindig lehet találni valamit. persze mindig vannak dolgok, amire azt hisszük, hogy valami, de idővel semmi lesz. nekem számít a valami. mindig kell valami, az életembe. az éppen akkori magamnak, az biztos valami. aztán szép lassan ez semmivé válik. lehet egy perc, több óra, évek, vagy egy egész élet. hisz az életünk azt hisszük valami, úgy is van, aztán mikor meghalunk, semmi lesz. halálunkkal válunk igazán, valakikké, valójában semmivé (porrá) leszünk, de talán mégis ezáltal valakivé leszünk. mi is a valami? valami lehet, az épp most majszolt csoki... van olyan, hogy a valami állandóvá válik, és nem lesz semmivé. ezt nehéz elérni, keveseknek sikerül, de ha sikerül, annál nincs is jobb.
ma az egész nap valami, az este az pedig a valami vége, de nem semmi. mert van ennek eleje és vége is. eleinte semminek tűnik, de aztán az mégis valami. a vége meg csak egy másik időpontig van, addig függőben marad, de nem lesz semmi.
asszem ennyi elég is erről. hogy mi a valami azt mindenkinek magának kell megtalálnia, de hogy ez valami, amit írok az biztos, hisz nem semmi egy írás, bárhogy olvasod is.

Májkül Nájt és a csodaautó

repülni

a test szabad nincsenek korlátok, bárhova "lépsz, nyúlsz" üresség, de kézzelfogható üresség fogad. képtelen vagy felfogni, kontrollálni, de nem tudsz, csak esetlenül folytatod utad, mint egy baba, aki járni tanul. ez valóság? nem hiszed el, aztán mégis megtörténik, megtörtént... és akkor csak ráérzel, felfelé törsz, de félsz egyre feljebb menni, visszanézel, megtántorodsz, de nem hagyod abba folytatod utad, ebben a kézzel fogható "semmiben".
megszűnt a félelem, elrugaszkodsz könnyedén, és repülsz, szállsz, mint a madár. nem is éreztél még ilyet, a tested felpezsdül, szemed csukva, úgy adod át magad a szorító semminek, ami egész testedben megremegtet, olyan gyengéden, amit csak érezni lehet. egyre feljebb jutsz, már nincs tovább, csak úszol a fellegekben. gyönyörű minden, már tisztán látsz, de mégis homályosan, mindened könnyed.
kiabálsz, sírsz, örülsz, mindezt egyszerre, hisz repülsz, fent a felhők közt, de ez tényleg ilyen jó? akkor miért nem repülünk, repüljünk. vagy a föld üres lenne mert mindenki, repülne?

"egyszer mindenki felnő"

ahogy egy nagyon kedves, bár még általam soha nem látott ember írta rólam, a blogról, *évike*, foghúzós dolgokat írok. hát ez egy újabb olyasmi, vagy olyan...
tegnap kisebb meglepetés buli volt, Iza drága tiszteletére. kapott egy piros karikát benne a 18-as számmal. énekeltünk neki, elég érdekesen, aztán taps, puszi, jött a torta, gyertya fújás. ezután tortaevéssel egybekötött alkoholfogyasztás, vagy alkoholfogyasztással egybekötött tortaevés... hazafelé egykét vicces dolog, pingvinnél hambievés, aztán Domjánékon nevetés, ahogy veszekednek. nekem jó volt, élveztem a dolgot. most még azért fáradt vagyok, de sok a tennivaló és oly kevés rá az idő, így az alvást vetettem el.
Iza neked ezúton is nagyon- nagyon boldog szülinapot

csak valami zenével összekötött videó....

cím nélkül

négy hétig györök, után meg 3 napig mária. a munkában négy hétig nem fáradtam el annyira, mint most márián. mária azért volt mert a N.I.F. -el felléptünk, a "nemzetek fesztiválja" nevezetű programsorozaton. már sokadszorra, és szokás szerint nem annyira élveztem, de nem lenne igazi a nyár nélküle... több okból sem volt jó, de azt nem részletezem, hogy miért, mert még igazán én sem tudom...
hiába minden erőfeszítésem, nem tudom mit írjak ide. most úgy vagyok mint, aki részeg, de mégsem. a fáradtság olyan fokon kínoz, hogy néznem is nehéz, de alvásra képtelen vagyok. bár lehet a háttérben zümmögő forma 1 majd elaltat. na em kínozom, tovább a blogot, valamint téged vagy önt tisztelt olvasó. úgyhogy ilyen érdektelen írással, semmit mondva, kicsit lezáratlanul közzéteszem, hogy elolvashasd, hogy milyen amikor a semmiről írok. üres fejjel félig ébren, félig álomban véget vetek, online szenvedésemnek.

grrrr, háhá...

tisztelt olvasók, az itt látható kép, egy festmény, szúnyog vadászat közben készült. a készítő kiléte titkos (nem én készítettem), de biztosíthatok mindenkit, hogy érti a dolgát.
a festmény csak a digitalizálás során lett ilyen, tökéletes...

restart

bő egy hónap után újból jelentkezem. ugyebár négy hetet balatongyörökön dolgoztam. hogy mennyire érte meg, arról inkább nem mondok semmit. így itthonról visszatekintve, nem volt olyan nagyon rossz, persze nagyon jó sem, szal elment. szerencére, voltak korombeliek, akik feldobták az ottlétet, meg persze kijöttek meglátogatni számomra fontos emberek, ezúton is köszi Ninának, Áronnak, Bencének, Marcinak és nem utolsó sorban Emesének. a négy hét alatt nem csak berúgni lehetett, úgyhogy hiányt nagyon nem szenvedtem semmiben, de ez azért nem teljesen igaz...
az utolsó este olyan lett amilyennek lennie kellett, emlékeztetőnek megmaradt egy aprocska horsolás a homlokomon. bővebben csak annyit, hogy sör, sör, sör meg pálinka, sötétben biciklizés, háztetőre mászás, onnan leugrás. végül megnéztük, ahogy felkel a nap, csodálatos....
szép búcsú de annyira azért nem fog hiányozni, bár ki tudja lehet még visszanézek.

over

ez a poszt csak annyi kíván közölni, hogy:

vége a második szemeszternek,
vége az első évnek a fősulin

és kezdődik a nyár.

bizsergés

érzem ha felkelek, érzem ha lefekszem, ha eszem, ha nevetek, vagy bármit is tegyek, érzem. néha hirtelen jön és ily hirtelen el is megy, máskor viszont hosszan kitart. van, hogy nevettet, van, hogy elszomorít és van amikor fáj is. ha röid akkor nagyon jó, de eleinte mindig az. viszont ha hosszú ideig érzem lehangoltság, egykedvűség, levertség lép a helyébe. elmúlt. utána csak tovább lépek, könyedebben és még jobb kedvűbben.kisebb őrület, amit hosszú távon okoz. de ez az őrület kell. ha sokáig nincs, úgy érzem üres vagyok. bármi is legyen előjön, sokszor fáj, de kell, ez vele jár, az élettel, mert, ha nem tudnám milyen, tényleg üres lennék...

sopron a kékfrankos fővárosa

pünkösd vasárnapján szüleimmel karöltve felautóztunk Sopronba, hogy meglátogassuk nővéremet és barátját. sajnos ilyen messze kényszerültek, hogy munkájuk legyen. odafelé én vezettem, de nem élveztem annyira, mint hittem. hátulról folyamatosan kaptam az utasítást, hogy hogyan vezessek. édesanyám fél, ha vezetek, ez az igazság... sikerült 170 km helyett 190 km-t megtenni, hogy odaérjünk. ez inkább egy új útvonal kipróbálásának volt köszönhető, nem pedig, hogy eltévedtünk. mert nem tévedtünk, el. elütöttem valami verébforma madarat is, vagy lehet ő repült nekünk, nem tudom, lényeg, hogy nagyot koppant és utána nem repült tovább, sajnos...
Sopron olyan, mint egy igazi kis-nagy város, én imádom. nincs egy meghatározott dolog, ami miatt tetszene, csak úgy az egész. mindenestül. imádom. hihetetlenül jó. eszméletlen jól éreztem magam. szerencsénkre valami rendezvény volt, természetesen a borhoz volt köze. "borünnep". apám egy kékfrankost, jómagam, Csabival, tesóm barátjával pedig cabernet savignon-t ittunk. ízlett, de egyiktől sem dobtam el az agyam. ittam már sokkal de sokkal jobbat.. a hazaútra már anyám ült a volán mögé. régi útvonal, 170 km. 8-ra itthon voltunk, teljesen szétcsúsztam. hogy ne csak én üssek el valamit, anyunak sikerült elütni egy galambot, de hogy ne csak egy nagyobb testű madárral körözzön le, még egy macskát is elütött. csak annyi maradt meg bennem, ahogy hallom a jobb első és hátsó kereket átgurulni rajta...

ismertető

az ismertetés tárgya az iskola pontosabban a vizsgák. ebből már gondolhatjátok, hogy újabb vizsgákon vagyok túl. jó hír, hogy sikeres vizsgákon. bár örültem volna ha nem csak hármasra sikerülnek, de sebaj.... most további készülődés a soron következő fejlődéslélektanra, meg persze az utána lévő 3 vizsgára... aztán itt a nyár

néznivaló, kedvderítő, baromság: http://www.youtube.com/watch?v=Tx1XIm6q4r4

2 nap egy 7

PEN után semmi nem volt, ami van az csak a vizsgaidőszak. május 11-el meg is kezdődött. kezdésnek 3 vizsga egy eredményes teljesítése, valamint még korábban túlestem a közgázon. jó lett. a "szorgalmi időszak" alatt 3 másik tárgyból megvan már az érdemjegyem. érdemjegy, jut is eszembe, sajna, számomra nem sajna, az érdem jegy az nem feltétlenül megérdemelt de hát így alakult. szerencsére. a többiek meg bosszankodjanak höhö (ja). jövő héten megint hétfő meg kedden vizsga (...eddig), a hétfői húzós lesz de megteszek mindent, hogy ne legyen "uv".
tehát szabadidő nuku csak egy kis zenekar na meg "ciccázni" mindenképp fogok, vagy csak...

meg-PEN-dülve

eléggé elmaradozott ez a blog dolog, de megpróbálom leírni, hogy mi is történt velem az utolsó bejegyzés óta.

megvolt a várva várt - e színtéren előre nem beharangozott - egyetemi napok, a PEN. nagyon csábító prógramok, új helyszín, nameg kedvező árakkal, (ami nem is volt) várták a közönséget. mikor volt eme nagy nap? április 22-től 25-ig. 3 színpad több mint 50 fellépő. az első napot a -nekem- a Romano Drom nyitotta, nagyon jók, de nem tudtam igazán ráhangolódni. aztán Csík zenekar természetesen azt a pár számot Lovasival is eljátszották, nameg a Quimby - Most múlik pontosan-ját... hihetetlen jók voltak, hidegrázó élmény, hogy miután Lovasi "Andris" elénekelte, amiért pénzt kap a közönség fele eltünt, bár lehet, hogy sokan átmentek Belgára, amit én kihagytam a Csíkért, nem baj nem is sajnálom. az estét az Irie Maffia zárta, erre sikerült igazán felpörögnöm, tényleg igazán élveztem. nameg az a jókis ("csalán") illat... alvó helyemet Gé! és Gergő biztosította, köszönet érte így kb. fél hónap után is.
a második, csütörtöki, napon Attilával és neki két hát hogy is fogalmazzak barátos nőivel kezdtem vagyis ugye az estét... Copy Con-ról természetesen lemaradtam.... ezt igazán sajnálom azóta is. arra már nem emlékszem, hogy Kiscsillag-on voltam e de PASO-ra bejutottam, és emlékszem rá, bár jobb lenne nem emlékezni. az emberek bunkók voltak, belém kötöttek, talán kicsit lehet az én hibám, lehet nem mindenki értékeli ha sör folyik rá... én mindig tudom, na de mindegy... szóval ezmiatt elvették a kedvemet. több visszhangból vagy-tól tudtam meg, hogy unalmas volt, bár én voltam ennél sokkal, de sokkal unalmasabbon. semmi Hungarian Dish, vagy Babylon Focus, de azért A Tenkes Kapitánya volt, ami tényleg pozitívum. az estének ez után lett valamikor vége, ja igen a koncerteken már nem Attilával, hanem Melindával, Bogival és Kornéllal voltam (bocsi ha valaki kimaradt). Zagar-ra is benéztünk még PASO előtt de az szar volt... ez a nap részegen ért véget utána meg következett 3 más-nap...
Péntek, mostmár Attilával voltam ténylegesen. Suhancos végére értünk oda. pontosabban a 2. ráadásszám végére és ezután olyan történt, amilyet én még nem hallottam, láttam. az énekes leszarta a rendezőket és eltoltak egy 3. ráadást is, még ha kevesebb gázsit is kapnak. dícséret, tapsot nekik... őket a 30Y követte a színpadon, ami igazán nagyon jó volt, nem csalódtam bennük, még ha mostanában már nem a régi önmagukra hasonlítanak. belehalgattunk a Transglobal Underground-ba, ők egy Angol, azt hiszem, Drum & Bass zenekar. halgattunk Subscribe-ot (ide csak honlap címet tudok mellékelni..), tényleg jók és váóóó milyen raszta gitárosaik voltak, imádtam azokat a rasztákat...na de a zenéjük a SlipKnoT-ra hasonlít, de csak hasonlít. aztán a koncerteknek, számunkra, vége lett, ezzel-azzal elütöttük az időt aztán elmentünk aludni...
az utolsó napon az egyik legjobbról, a Zuboly lemezbemutató koncertjéről lemaradtam, de sebaj. egy felejthetetlen Quimby koncerten részt vehettem. valami őrületes volt. a szervezés kicsit keresztbe tett, de mind a zenekar mind a közönség kitett magáért és egymásért. tomboltunk, andalogtunk meg minden ami kell... baromi jó volt, még mindig érzem a lüktetést, ha rá gondolok. hihetetlen volt. az Amber Smith már nem hatott meg túlságosan. szeretem a zenéjüket, de hogyan is szokták mondani...nem volt bennük "dög". legalábbis nekem nem. de mások élvezték és hát jó zene... a záró program az úgynevezett Enikő party volt... ami nem más mint egy Dj zenéket válogat.
említésreméltó fellpők akiket én nem láttam, hallottam: Eszter & a Gumizsuzsi, Bauchklang, Napra, Fish!, Uno y Medio (myspace), Szigor Igor, Firewater, Psycho Mutant, The Moog, The Inspector Cluzo, Wombolombakéhé Orchestra (PEN-es).
azt mondják, amit nagyon várunk az nem lesz annyira jó, nekem ez "köbö" borzalmas volt, egy -két jobb pillanat, de a 4 nap nem volt valami eszméletvesztő. megbánni nem bánom, de sokat nem vesztettek azok, akik kihagyták...

biztosan

van, ez az érzés, mikor nagyon jó. de mostanában nem volt minden rendben, valami úgy feszengett belül. szédülés, de mitől. közelgő vizsgaidőszaktól, feszült családi légkörtől? nem hiszem, ez valami más, csak nem tudtam mi ez. de most már kicsit értem, de nagyon rossz tud lenni. főként a hét közepén, kedden, szerdán nagyon erős. akkor aztán igazán hányni tudnék. de nem. a kedvem szomorú, de mégis nem olyan lehangoló, inkább boldogító és fájdalmas is - ha ezt így lehet mondani. a hétvégén teljesen elmúlik. csütörtökön átalakul, valami szebbé kevésbé fájdalmassá. alig várom. és jön a péntek, izgek mozgok, nem bírok magammal. belül bizseregés, mindenem szét feszít, alig várom...nagyon. és jön, már érzem, péntek van, este. megvan, beteljesült, nem látok hallok, feledtébb boldog vagyok. kifejezhetetlenül. az öröm, öröme. van olyan, lehet olyan? ezekszerint, vagy csak érzéki csalódás, érzéki ficam, mely 2 hónap alatt érlelődött bennem? péntek, vége. boldog vagyok, de jól. minden helyreállt, semmi gond. aztán felkelek, szombat. megint jön a pörgés, a belső bizsergés, valami hihetelenül jó dolog, valami. és megint, megvan. szombat este és újból elérem. mosolygok, de nem egyszerű mosoly, mindennél jobb. letelt az idő. várok, hátha még tovább tart, de nem, ennyi volt. elindulok haza. vasárnap. már nincs szédülés. minden sokkal jobb, nyugodtabb is. aztán lefekszem aludni, feltöltődve valamennyire, egy újabb hétre. nem gondolok másra, csak, hogy tele vagyok, hisz nincs is jobb a barátfülénél...

hazafelé az út...

boldog, hisz még benned él az eltöltött idő, ami feldobott, ami vicces, kellemes, mámorral teli és még megannyi boldog érzés kavarog benned. nem érzed, hogy rossz, hogy vége, mert tudod, ha nincs vége nem lenne utána ez az érzés. gyalogolsz, mész, sétálsz hazafelé és csak a magad mögött tudott órák, percein gondolkodsz. de ezek a gondolatok hamar tovaszállnak észre sem veszed és már máson tűnődsz.
hazafelé az út fájdalmas. fáj a lábad a hátad, a vállad, de mész, csakhogy hazaérj. haza. oda ahol már nyugovóra térsz tested lelked pihenteted, és álmod világában egy új életet élsz – erre gondolsz. tovább mész és fájdalmas, fájdalmas, de tudod, hogy megéri a fájdalom.
hazafelé az út vicces, mikor meghallod a melletted lévő benzinkúton bégető birkákat. az egyik csak „beee”-g míg másikuk „béééé”-g aztán hallasz egy „bekch”-et, és ekkor felnevetsz. nindezt kánonban, duóban quintettben, vagy éppen mint egy zenekar.
hazafelé az út magányos, nincs melletted senki csak egy kihaltnak tűnt világ. Az életet csak egy-egy lézengő kocsi tudatja veled, amiből csak a zajukat és lámpájuk fénycsíkját. kábult vagy az agyad elfáradt. de tudod hogy menned kell haza, a lábad jár, egymás után mert már mindened fáj.
az út hazafelé étterem, felirat mely zölden vlágít, elképzeled milyen, mikor nyitva van. platanus, látod a nevét. sürögnek az emberek süt a nap, egy villanás, újabb autó és már tudod, hogy csak képzelted. aztán észreveszel valami kék fényt, nem tudod mi az. nézed majd ahogy elhaldsz mellette, két lépés után a feledésbe merül.
hazafelé az út sötét. csak a közvilágítás mutatja neked az utat. néhol az is csak épphogy pislákol, de nem törődsz vele. a tudattalan diktálja tempód és irányod. anélkül mész, hogy észrevennéd. de fáj, még mindig. a hátad a vállad és a lábad. sötét. a hold félig fent, a fejed felett. nézed. bámulod rajta a foltokat, tűnődsz milyen lehet. aztán leszeged a fejed a földet, járdát, betont nézed.
hazafelé az út coca cola, látod a tornyot mire festették. aztán mész nézed, egyre közelebb kerülsz hozzá már belefájdul a nyakad de nézed. emberek lógnak rajta, látod ahogy fel alá cikáznak a tornyon kötelek segítségével, akár egy pók. jajj, feljajdulsz már nem bírta a nyakad, a torony mögötted. észre sem vetted.
hazafelé az út hideg. késő van. eszedbe jut, hogy amikor még világos, nappal volt, meleg volt. nem gondoltál az estére, éjszakára, későbbi órákra. mentél. mert már vártad, hogy újra lásd. egy macska fut el előtted és újból felébredsz képzeletedből, megborzongsz, hidegebb lett…
hazafelé az út presszó, látod az írást egy táblán. lenézel, nincs is ott semmi, csak volt. kattan valami a fejedben, nem a jelenben vagy, látod ahogy a presszóban emberek ülnek, boldogok. hideg van. tél. poharuk gőzölög az ablak párás. aztán visszazökkensz fájdalmas jelenedbe. észreveszed, az út még csak felénél jársz, aztán a gondolatod visszacikázik a kiindulóponthoz, melegség, boldogság. egy lépcső újból a jelenbe hoz, de az arcod mosolyog…
hazafelé az út, emberi. melegítőben jön veled szembe valaki. látod az arcát majd ahogy közelebb kerül, hozzád egy árnyék lesz és tovább suhan a gondolataid közt is
hazafelé az út zajos, ahogy a lábad csoszog a járdán, a levegőt kifújva testedből orkáni szél zaját idéz. aztán egy autó. füled zúg fejed fáj, úgy érzed nincs tovább.
hazafelé az út ismerős. a bolt, az utca, a házak. Újabb emlékkép mely a múltból tör rád. Kisgyerek vagy. szaladsz. élvezed a tavasz melegét. lábaidat nézed, úgy futsz. aztán valami elromlik, elesel. érzed, ahogy akkor fájt, de nem mégsem ez már más. valós fájdalom. az emlék elmúlik ez már valóság. a lábad, a vállad , a hátad fáj. de nem állsz meg pihenni.
hazafelé az út félelmetes. egy régi emlék borzolja kedélyedet. félsz. szorongsz. majdnem pánikba esel. meglátod célod végét. megnyugszol, hazaértél. minden elmúlik, fájdalom, félelem, hideg. már látod magad ahogy a szobádban vagy. jól vagy. pár lépés, valóban hazaértél. elfáradtál. lefekszel, leteszed a fejed a párnára. elaludtál.
reggel van. felébredtél, már tudod, milyen az út, hazafelé…

mikor a zenekar is tapsol

15 év hosszú idő, ez kétségtelen. a N.I.F. a zenekar, ami oly sokat adott nekem, már 15 éves. 10 éve már, de még emlékszem, az első fellépésemre. sopron. fantasztikus volt, annyira, hogy leírhatatlan. akármikor érzem azt, hogy már sok volt és elég belőle, nem tudom megtenni, hogy abbahagyjam mindazt, ami az életemet jelenti. mert azt jelenti. de most nem is ez a lényeg, hanem a jubileumi koncert.
sormáson az istván fogadó színháztermében került megrendezésre. két hete még majdhogynem úgy volt, hogy nem lesz koncert. nem így történt. nem azt mondom, hogy ez volt a zenekar életének legjobb koncertje, de én úgyérzem, hogy valami mégis széppé és jobbá tette. rettenetes hibákkal, melléfújásokkal és hamis hangokkal tarkított előadás volt, de a közönségnek nagyon tetszett, hisz állva tapsolt mindenki.
köszönet annak a sok embernek, akiket meghívtam és eljöttek, szóval köszi Marci. Nina meg a szaktársaim ( G!, Anett, Eszti, Swarley, Orsi, Marcsi) bánhatjátok, hogy nem jöttetek el, mert akármennyire is játszhattunk rosszul, akkor is felejthettetlen élményt nyújtó koncert volt, nekem a színpadról legalábbis...

szak est

ez a mi esténk, estünk (én el is estem...), az egyetemen, legalábbis azt mondták. hogy ki az a mi, a szociális munkások, vagyis még csak ugye hallgatók (az egyetemen)
szóval ez miatt tegnap - ami csütörtök - elmentünk bulizni. so-so bulizni. mozaikban kicsit felpörgettük magunkat. Gábor, Zsolti na meg a Viktor társaságában indult. A viktor, mert hát nem egy egyszerű eset. a srácnak 3 fázisa van:

1. ül és néz, nem beszél
2. folyamatosan beszél, de még ül
3. nem beszél, de ekkor már robotpilóta módban cirkál fel alá

lényegében a részegedési fázisa, bár ez személyesen élvezet, így olvasva kevésbé...
késöbb jöttek mások (Dani, meg még páran - nem tudom kik). aztán Zsolti megtalálta "élete szerelmét" úgyhogy maradtunk csocsózni, többiek elindultak oda - a Rákba. igen ez a szórakozóhely neve (rák). a többiek előbb indultak, de késöbb érkeztek, ez így szokott lenni...
bent, már javában ment a "party" -már akinek. találkoztam a szoc. pol tanárommal Vojtek "Vica" Évivel, de táncolni nem tudtam vele, meg mással sem....a "zene" miatt, bár azért zorbázni beálltam. na persze mi azért nem tudtunk ennyire. ahoz képest, hogy a szoc. munkások, meg a szocos emberek estje volt a szaktársaim közül rohadt kevesen jöttek el. meg úgy alapból sem volt tömeg
negyed hatra már otthon is voltam, élveztem az egészet, bár egy negatív színfolt az est képén, hogy megint dohányzó részegre ittam magam, amit nem kéne, mármint cigizni.
na de továbbra is be cool!

A koncert

(CSá Misi! avagy már Paganza!)

sétálni, berúgni, bulizni, hazagyalogolni... így is le lehetne írni a szerdámat, vagyis az estémet. bár akkor nem lenne értelme mindannak, ami ezen blogé. de, hogy mi is az értelme abba nem megyek bele.. a szerda csak egy szerda, suliba kell menni, előadáson, szemináriumon kell ülni, bár lehet aludni... este volt egy séta a Szociális Munka Világnapja - erőszakmentes napja - alkalmából, ami a Széchenyi tértől áldott Rókus utcában található BTK-s M(?) épületig tartott. a sétát az autósok, buszon utazók vagy arra várók kevésbé értékelték, szerencsére rendőri segítséggel a közlekedést megállították, csak, hogy mi vonulhassunk. az egyik buszmegálóban egy idő bácsi, kevésbé erőszakmentese hangon mondta, hogy : Ezek a h . lyék itt sétálnak ezért nem jön a busz. erre felfigyeltem mire az előbb emlitett bácsi megint kevésbé irodalmi stílusban tudomásomra adta, hogy nem szabad rá nézni ( Mit nézel h . lye gyerek). tetlegesség persze nem történt. a séta végül csoportképpel és köszönet nyilvánítással zárult. Gábor, Zsolti és Dani társaságában elmentünk a Mozaikba, hogy az este nekünk is mozaikos legyen...a srácokat 10 órakor odhagytam és elindultam, hogy - mint késöbb kiderült - egy fergeteges koncerten vegyek részt. valamikor 10 óra után értem el a Boszorkány koli bejáratt egy liter vörösborral a fejemben, gyomromban. hála a telekomunikációnak Anettet és Gabit kihívtam a bejárathoz, az ő segédletükkel vettem jegyet és kaptam karszalagot. ekkor már Csá, Misi! koncert volt, nekem tetszett, tetszik, nagyon jó is volt. Anettel még hangoltuk a hangulatunk valami leó, vadász - vagy ahogy mindenki ismeri VBK (igen, vörösboroskóla) - szerűséggel. aztán késöbbnekem ez majdnem kijött, de nem! na de folytatom estém történetét. beszélgettem egy hietettlenül jófej emberrel Kardos Horváth Jánossal, hogy ki is ő hát a Kaukázus zenekar énekes, gitárosa. (Kardos Horváth János)

tényleg nagyon jófej és közvetlen ( aki ott volt tudja mitől közvetlen). aztán elment mi meg hallgatuk a Csá Misit! aztán feljött a várvavárt Kaukázus a közönség meg megőrült. nagyon élveztem a koncertet , bár orrbavágtak, nameg majdnem verekedtem is, de ez hamar megoldódott... A Szali Évára beszált a Csaszi a Csá Misi!-ből gitározni, aztán végelett én meg elindultam haza. ez a gyaloglás (vagy gyalogolás?) már kevésbé volt élvezetes, de eltulajdonítottam magamnak két útjelző bólyát, vagy nem is tudomminek lehet nevezni. de azért elég "korán" hazaértem, majd a másnap csak szenvedés volt... egy dologra rájöttem, hogy a Kaukázus jobb mint hittem és mégtöbb ehez hasonló koncert kell, mert mindennél jobb, talán...

(Kaukázus)

(és még valami a Csá Misi! már nincs helyette olyan van hogy Paganza! csak azért írtam úgy, ahogy, mivel így is volt meghirdetve...)

hosszú haj...

...rövid ész(?) bár ez így egyáltalán nem igaz, de lényeg a lényeg, hogy volt egy este ahol a kanizsai fiatalság, a rocker féle megmutathatta, hogy hogyan is van az hogy "ereszd el a hajamat". így Áron öcsém és a 3 perc többi tagja bemutatták, hát nagyon kezdetleges, de nem esélytelen produkciójukat.
nehezen startoltak, de az RHCP azért jó kezdet bár nekem hiányzot az ének, mégha azt hozzá kell tennem ez a szám átment Nirvana-ba (Smells Like Teen Spirit). ezek után felváltva követték egymást a saját és a feldolgozott számok. volt ilyen meg már sajna nem tudom mi. a végén egy Tankcsapda, de, hogy melyik az már kireppent a fejemből. tény hogy zenekart énekes nélkül is lehet működtetni de ha van énekes gáz ha nem énekel. köszönet a basszeros próbálkozásának ő legalább mert énekelni még ha nem is tisztán. a gratuláció kijár a srácoknak és lányoknak. sok igyekezettel, gyakorlással jobb lesz, csak ne hagyják abba, ez a legfontosabb. HAJRÁ!!!
öket követte a "Kloroform" (bízom benne így kell leírni a nevüket) csupa feldolgozás, korrekt előadással. jól jáccottak (új dobos azért elkéne) főként a számválasztással voltak jobbak a 3perc-nél, meg azért zeneileg is, de a dobos az tényleg... hogy ők mit játszottak? csak párat valami még dereng: Kiscsillag, Kaukázus meg, már megint rövid az agyam... tök jók voltak csak valami saját számot kéne összehozni, már.
végül az én estém utolsó zenekara a Lost Circus, ahol Orlai "Csoki" Dani basszerozik, nameg Jánosi Matyi cilindreben dobol (a többieket nem ismerem). frankó Intróval kezdtek, majd egy pörgősebb szám jött. vicces részlet, hogy a közönség már kevésbé tudta kivárni az igazi pogós zenét így nekiálltak. a következő szám tényleg kemény "zúzós" metál volt, de erre már elfáradt az a sok "táncikáló" ember - mindezt egy, na jó másfél szám alatt. ezután jött az "én dalom". csak azért az enyém mert a Dani nekem küldte. igaz bár egy csajozós szám volt, de... no comment. nekem ezután befejeződött az ő koncertjük, mivel B. N. (a fordított monogramom) várt rám.
mindhárom zenekar tök jó volt és élveztem, mind a zenéjüket és ,hogy újból koncerten lehettem.
és végül egy kis 30Y (csak hallani kell)

út a tavaszba

nem is tudom, hogy, vagy hol kezdjem. na, de szóval: elmentünk a N.I.F.-fel Dunaföldvárra, hogy a LÖFAN-osok (mazsorettek) fesztiválján vendégszerepeljünk. reggel 7-kor gyülekező, pakolás, aztán belevágtunk életem eddigi egyik legrosszabb napjába...

az utazás, amit annyira utálok, nem telt olyan szarul mint vártam. Csababá' jóvoltából megvolt a hangulat. kicsit késve megérkeztünk, elgyakoroltuk, amit el kell, aztán az ebédnél megettük és megittuk amit meg kellett (mellékesen, attól, hogy csípős az étel a pálinka erejét nem elveszi, hanem fokozza...). az ebéd nagy finom volt és a kísérők, étvágyhozók úgszintén, KÖSZÖNJÜK! kaja utáni testmozgás gyanánt fociztunk egyet, ami következtében a mozgás mára szenvedés lett...

négy óra körül megjött Áron, ekkor elkezdtünk átöltözni, készülődni az 5 órai előadásra. mazsorettek részéről láttam, a magaméról meg hallottam pár érdekes dolgot... lényeg, hogy rájöttem a mazsorettezést semmi sem különbözteti meg a fitnesstől, számomra mindkettő jelentéktelen és felesleges dolog. nagy unalom közepette letelt a kb. 2 és fél órás műsor. vége lett. ezután a többség nekiállt inni, hogy feldobja kedvét. mindenkinek sikerült...aztán pár órával késöbb mondjuk el is romlott. 11 óra után elindult a busz rajta a N.I.F.-esek részeg hadával Siófok felé (már ha 35 ember hadnak számít). de az estének még korántsem volt vége. talán a busz kellemes ringatózása vagy a fülledt meleg kihozta az emberek szinét-javát. így esett hogy drága öcsém Áron hányása a zacsiból a padlón landolt. ebből persze én is kaptam a ruhámra, valamint Viki szolidaritást vállalt, nehogy egyedül maradjak "lehányva". szerencsére a "piszkos munkát" nagy Mánfa elvégezte. Siófokig még párszor megkellett állni hogy páran alul vagy akár felül ürítsenek nehézségeiken. Siófokon Ssubi vát minket a T-BOY nevezetű iszonyat szar diszkóban(?) aamit a többiek persze élveztek. 4 órakor azthiszem sikerült elindulni hazafelé persze Eisner Peti kisebb sérüléssel, folytatta az utat mivel az alkohol elérte, hogy a teste eldőljön és szemöldöke felrepedjen. de komoly baja nem lett. a hazautat végigaludtam. 6 órakor "már" itthon is voltam.
nagyon nem éreztem jól magam, max. csak pillanatok voltak, amik tetszettek, úgyhogy soha többé ilyen rossz estét!

"disznóölés"...

...így volt meghirdetve az egyetemen a hétfői kolbásztöltő verseny. G! és Anett társaságában látogattuk meg oly ízletes és szent állat leölését. nem hittem, hogy valójában lesz disznóvágás, de azért reménykedtem, hogy ott koncolnak egy disznót. a dolog elmaradt. beszélgettem a seniorok senior-jával, Weisz Esztivel és megkóstoltam a csapata által elkészített kolbászt, még nyers állapotában. az alma meg citrom és még ki tudja mivel megspékelt nyers hús meglepő módon nem volt olyan rosz mint hittem, de azért azt hozzá kell tenni, hogy maradjunk meg a - számomra - hagyományosnál. az egész délután 2 től kezdődött, de fél 3-ra már mindenki részeg volt (...és így születik a hányás ízű kolbász!?). az előbb említett két cédával ettünk egy "menüt", ami finom volt bár egy éhes embernek semmit sem ér. a pálinka kommersz, de a forraltbor kellemes volt így kompenzálta a szeszesitalból lett pálinkát... a hangulatot egy cigány zenekar dobta fel, de a hidegre való tekinettel és a helyhiány is - főként engem - a közeli kocsmába űzött minket. borozás, fröccsözés mellett készült pár igazán nyerő kép, és megint egy jó hangulatú nap kerekedett a végére. itt már Marcsi, Swarley, avagy az öreg Swarlos és Szexter is velünk volt. aztán elkezdtek szállingózni az emberek, végül este 7-kor mindenki, ment a pécsi hazába.

plusz egy...

lényegében a héten semmi sem történt. hétfőn G-vel megnéztünk egy fotókiállítást, ahol fiatal fotósok, tették közzé képeiket. érdekes gondolatok, jó kompozíciók és meglátások jelemezték a képeket. ilyen kezdet nekem is jó volna.

kedden Csapi Nóri - azthiszem még csak 19. - szülinapját ünnepeltük meg egy kisebb társasággal. nem nevezhetném zökkenőmentesnek, hisz Nóri barátja féltékenységi rohamot kapott... végül az este a lépcsőház nevű helyen végződött, amit élveztem (ingyen volt a sör!). hajnali négyre hazaértünk , de a másnap reggel (vagyis aznapi) nem volt túl vidám. még a sör mámorában aludtam végig az első órát, de ezekután mint egy drogos pörögtem. G még átjött trombitálni és a napnak vége is lett.

a péntek egészen addig, amíg nem tudatosult bennem, hogy 13. volt egész kellemesen alakult. így estére teljesen leült a kedvem. a szombat szerencsére kárpótolt a péntekért.

ez a bejegyzés pedig csak azért, hogy egyel több legyen.

szalagavató - kóla

Péntek, 5 óra, Batyhánys szalagavató. fél 5 után ott is voltam. marcival pár szót váltottunk aztán Esztivel, helyet kerestünk annka érdekében, hogy mindent és mindenkit láthasunk. viszonylag meg is találtuk a megfelelő részét a tornateremnek. és akkor csak megkezdődött, bevonultak az osztályok. Kupó Peti és hmm hát igen egy lány kinek nem tudom a nevét - de lényeg, hogy ők - előadtak mi meg halgattuk (azt nem tudom, hogy mit, de jó volt). persze a Nemzeti Himnusz után. énekelt az énekkar aztán a Marci meg a Zsófi (Napsugár) keringőztek (persze nem csak ők), sokat igaz nem láttam, mivel mobiltelefonnal próbáltam megörökíteni eme nemes alakalmat. de biztos ügyesek voltak. megint ének, aztán szalagtűzés, búcsúzások, meg ami ilyenkor szokás...(stb.) de még nem volt vége, végül jött még egy "densz", ami azthiszem latinosnak mondható. lényeeg, hogy ők is jók voltak. végül Szózat... eme megszokott zárás. de talán mégsem volt, vagy lett annyira "megszokott". miért nem? mivel megtapsolták. természetesen nem a megszokott Szózat volt, de úgy gondolom a Szózatot nem szokás megtapsolni...
ezután részesültem egy kellemes N.I.F.-es próbában, ami már régen fordult elő. (juhhúú)

az este további része pk-ban kezdődött és kólában fejeződött be. igaz djuice-ba (dzsúzba) készültünk de oda lehetetlen sor volt... kóla szörnyű volt, de Marci ennyit minimu, megért, bár nem volt olyan jó mint vártam. de ezúton GRATULÁLOK minden szalagot kapottnak!