végre. levegőhöz jutottam. kitágult a tüdőm áramlik az éltető levegő. eddig kapkodtam csak utána, hiába. most már nem, hisz vége. legalábbis idén már nincs. a jövő szürke fátyolos ismeretlenségének gondolata újból elzárja a levegő útját. hiábavalóan folyik torkomba a levegő, tüdőm nem is érzékeli nem vagyok magam. lépek, lépdesem, körbe-körbe nézek. nincs baj, ez csak egy kisebb jajj, de most már elmúlt, rendben van. minden. rendben is volt csak úgy tűnt, hogy szétesett a világ, hogy szétestem. mikor voltam utoljára felszínen? nem is emlékszem. még lehet elbújok, de érzem hamarosan felszínre török. kell a levegő. már nem bírom sokáig. rajt ül a nyakamon, melyet semmi nem tud levenni. nem is nehéz, könnyed egyszerű mégis lenn tart és nem enged fel. de már kiszabadultam, elindultam felfelé. nehéz levegő nélkül, árral szemben.
elképzelhetetlen volt, hogy ilyen legyek. észrevette valaki, vagy mindenki látta de senki sem szólt? tényleg így voltam, vagyok? hiábavaló kérdezősködés, senki sem válaszolhat. nem találom a helyem. pedig minden úgy van ahogy szerettem volna. ahogy elvileg jó. de mégis üres vagyok. nem tudom miez az üresség. vagy inkább tele vagyok és már nem is tudom mit érzem. nem látok 1 másodpercel tovább, ez megőrjít. cselekedetem érzésem vágyam folyton változik. semmi sem elég jó
hülyeség!
biztosaN}
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése