csipp-csöpp, csöpög az eső. korán sötétedik. a nyári hosszan tartó világosság már a múlté. csöpp-csöpp, még mindig esik. várok. minden pillanat villanva kúszik el tompult tekintetem előtt. a pocsojában fodrozódó esőcseppek hullámaiban látom a villogó fényeket, melyek egyre jobban odavonzák tekintetem. halkan suttognak nekem, valamit. csipp-csöpp-csöpp. majd belegázol egy autó. felemelem fejem, szememet a körülöttem nyüzsgő világra meresztem. olyan, mintha láthatatlanul állnék. emberek suhannak el mellettem, nem törődve semmivel, senkivel. az autók még mindig járnak, vakító fényeikkel villanásokat hoznak a járda világába. senki nem veszi észre mennyire zavaró, mennyire zajos. csöpp-csipp, hallom még mindig. csöndet! a víz újból összegyűlt gödrében. kisebb, mint volt, de szép lassan újból összegyűjti régi önmagát. végre elcsendesül minden. várok, továbbra is. az esőtől fénylő utat pásztázom. vonal, szünet, vonal, szünet, vonal csatornafedél... valaki nekem jön, tényleg láthatatlan vagyok? még csak vissza sem néz. lenézek, lábaim alatt a víztől rothadó elsárgult levelek, szép lassan az egész járdát bekússzák. csöpp! a nyakamba hullt egy vízcsepp. felkapom a fejem, hirtelen megszédülök, érzem, ahogy végigfolyik a hátamon. egész testemben megborzongok. feleszmélek, mióta várok? 22:10.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése