-Szeretsz? - kérdezte
Hogy szeretlek e? - kérdez vissza magában - persze, szeretlek, de ezt, hogy mondjam el neki - gondolkodik tovább. Szeretlek, nagyon szeretlek, imádlak. Hogyan mondhatnám másképp, hogy hathatnának szavaim oly erővel, amit mindig érezni, vagy tudni fog, hogy szeretem?
- S Z E R E T L E K! - halkan, de mégis jól hallhatóan súgta a fülébe.
- Haboztál...
Rámosolyog, majd -nem dehogy, nagyon szeretlek...
Visszamosolyog. Megölelik egymást. Neki nagyon fontos ez, megölelni őt, Őt. Őneki, őneki is fontos, de másképp éli meg. Rövidebb, egyszerűbb. Érzi, hogy így van, bántja, nem is, inkább csak zavarja, mert nem érti. De mit is lehet érteni, hisz mindent és semmit sem tud, ért. Boldogan, csöppnyi fájdalommal elengedi őt, Őt és megpuszilja, arcon. Ő, ő szájon csókolja, édes, lágy csókjával, mely felpezsdíti ereiben a vért, gyomra hányja-veti a bukfenceket tőle, ízig vérig belegabalyodik. Majd vége, a belső mámor ugyan megmarad. Csak egy pillanat volt, de elvesztette testét, a körülötte lévő teret. "Szeretlek" mondaná megint, de nem tudja, hogy Őneki, őneki mit jelent valójában e szó, így inkább visszafolytja belső késztetését.
- Mi van? -kérdezi tőle.
Nem érti, mire gondol, nincs semmi, csak ugye... - Mi lenne? Nincs semmi. - Mosolya érzi kevésbé őszinte, elfordul, próbál másra terelni, nehezen megy, talán nem is tud de Ő, ő hagyja.
Beszélgetnek, mindenről, főként napjaik egyszerű, dolgairól. Frenetikus, legszívesebben felpattanna ölbe venné és végigvinné az egész világon, nézzétek: "Itt van, Ő, ő!" Nem tudna mit mondani, csak szeretné, hogy mindenki tudja, mennyire boldog. De Ő, ő vajon tudja? Biztosan, és ha mégsem? Tudnia kell, képtelen vagyok ezt tudatni vele. Hogy lehetne? Nyugodj meg, csak légy önmagad, de hisz önmagam vagyok. Nézz a szemembe, kérlek lásd meg mi van bennem. Vagy látod?
- Te nem is figyelsz rám.
- Dehogynem, végig figyeltem. Na és mi történt utána?
- Már elmondtam, te tényleg nem figyelsz rám.
- De, én figyelek... - mit is mondott? gondolkodik magában
- Te soha nem figyelsz rám nem is érdekel, amit mondok.
- Dehogynem, nagyon is.
Elmondja újból és újból, soha nem hagyja ki semmiből.
Nem tud mit mondani, vele nem történik semmi, rosszul érzi magát miatta. Butaság - gondolja, majd odabújik hozzá, és élvezi a csendet, mely számára annyit jelent, hogy Ővele, ővele van.