Szívrablás

mikor először láttam valami megfogott benne, nem tudtam mi. csak néztem rá úgy, hogy ő ne is tudjon róla. de fordult a föld vele én is. eltűntünk egymás elől. történt addig sok minden, de mégsem emlékszem valami emlékezetesre. ha belegondolsz, hogy mennyi emlék, szép, kellemes, felpezsdítő és még rossz is eltűnik, majd előtűnik és ott a felszínen megáll ugyanazzal a hevességgel kitör belőled. még mindig emlékszem. még mindig izgulni kezdek ha eszembe jut. még mindig látom előttem a napsugaras délutánon. kint az udvaron. elképzelni sem tudtam, hogy hogyan, mit, miért? pedig kellett volna. de nem lépdeltem visszafelé, csak forogtam körbe. vártam, hogy visszatérjen és ott kilépjek a forgásból. aztán csak befordult oda. beléptem abba a körbe, de így kiléptem egy másikból. elfogadhatatlan. mind hiába? elvakultan egy kis segítséggel átléptem a küszöböt, nem vettem észre, hogy van ott egy vonal, ami egy másik út másik fordulat. ez teljesen más irányú.
kellemes, jó, nagyon jó.

este egyedül; ilyenkor olyan mintha kilépnék, vissza..

valahogy így

Egy lány megkérdezte a pasiját, hogy csinos-e.
A csávó azt mondta nem.
A csaj megkérdezte tőle, szeretne -e vele lenni örökké.
A csávó válasza nem.
Megkérdezte hogy ha ő elmenne, akkor sírna-e.
A pasi, azt válaszolta nem.
A lány eleget hallott, ezért elment, könnyek csorogtak le az arcán, de hirtelen a fiú elkapta a lányt és azt mondat: "Te nem vagy csinos, te gyönyörű vagy. Nem szeretnék veled lenni örökké, veled akarok lenni örökké. És ha elmennél, akkor nem sírnék hanem... meghalnék..."

halvány derengés a szobában. fejed bágyadt. a párna melege lengi be az egész szobát. felnézel és látod már reggel van. oly rövid volt az este, hogy észre sem vetted. álmod, mint valóság látszik és fejedben újra meg újra lejátszod. hisz ez megtörtént emlékszem rá, valóság. de nem az, csak valóságos.
az este fájdalmas haragos volt benned. és egy rossz emlékként éled meg. nem hiszed el, hogy újra meg újra ilyen tudsz lenni. elég volt. le kell nyugodnom - mondod magadnak.
és most még elérni sem tudod.

2010. 10. 01.

elfogyott a levegőd. úgy érzed megfulladsz. tested görcsbe rándul, fejed fáj. borzalmas. az emberek körülötted elfogadhatatlanul nem látnak, téged, aki, ami, ahogy vagy. ürességben csak beléd mélyül a környezeted. csapkodni próbálsz, de karjaid meg sem mozdulnak. remeg a kezed, az izmaid. mindened. fejedben fekete mélység lyukad. összeomlik a belső és a külső világod is. beleőrülsz a képtelenség és elveszettség világába. életvidám életed képei, mint idegen, más ember emlékei villognak szemeid előtt.
nem vagy már ember soha többé. de halálod napjára még azzá válhatsz.

wake up!

professzionális szakma;
nem érzem a professzionizmust. hol van az ideális érdeklődés a jövőm felé? feleslegesség, üresség, érdektelenség feszít belül. teljesen megöli az életet bennem. testem megremeg ha csak rá gondolok.
unatkozom, mindig!

szereted?!

mindenki azt mondja, hogy jó neked. de te mégsem vagy benne biztos, hogy jó neked. eltámolyogsz hozzá óvatosan, komótosan mozogsz nála. próbálsz beilleszkedni, de nem igazán tudsz. belekóstolsz minden apró kis porcikájába. ízlelgeted és úgy gondolod, hogy nagyon jó neked. de minél többször kóstolsz bele, annál kevésbé ízlik. minél tovább vagy vele annál jobban elgondolkodsz azon, hogy biztosan, jól választottál. mert egyre jobban elbizonytalanodsz. de már sokat nem kell várnod lassan érzed, szinte látod, hogy vége lesz. bizakodsz benne, hogy ezzel több gondod már többet nem lesz. néha azért még a kebledre öleled, de igazán mélyről jövő érzéseket nem táplálsz iránta.
ilyenkor eszedbe jut, hogy szeretted e igazán, vagy csak úgy gondoltad, hogy szeretted őt.
két év hosszú idő, de már nincs sok hátra, pár hónap, egy év, másfél, vagy legyen több - kibírod, mert te választottad ezt az utat.

elkeveredsz egy távoli helyre és féltékenykedve fedezed fel, hogy lehetne másképp is- nem hiszed el, hogy valóság, de nagyon is az. félsz tőle de érzed, hogy jó neked és nem kellemetlen. néha gondolkodóba esel, hogy vajon önmagad vagy, vagy esetleg más lettél. de tudod, hogy mindennél jobban kell neked. szenvedsz tőle ahelyett, hogy élveznéd. persze folytatod a megszokott utad - vele. győzködnek, hogy túlzásba viszed -badarság, gondolod és teszed, amit jónak gondolsz. történik veled valami, egy belső törés és már nem azt érzed amit addig...
majd elhiszed, mit mások mondtak, dacosan elfogadod, hogy igazuk van. megfeledkezel arról, ami a valóság és elmerülsz egy új életben. fájdalmas de el kell viselned, mert jó lesz tőle. nagyon nehéz elfogadnod mert imádtad az addigi életed. de hiába fel kell adnod, szakítanod kell, hogy majd egyszer újra élvezhessétek egymást.

16, ami 15

hihi, nevetett széles mosollyal. csillogó szemeiben a napfény nyaldosott örömet, boldogságot. arcán ráncok mélyülnek a nevetés, vidámság fáradhatatlan örökkévalóságától. kezében erősen szorítja élete egyik kapaszkodóját. egy biztos pont, mire szüksége van. elvinné magával mindenhova. léptei virgoncak, nevetve csattog talpa a betonon. hunyorít a napsütötte délutánba. napszemüvege védelmébe bújik, de mit sem ér. továbbra is vidáman, ugrándozva tépi szét a délutánt lábai csattogásával. szemében csillog a kamasz mindenre képes gyermek, az aggódó, gondoskodó nő, a szeretet...
kapkodva, menekülve siet be a kapun. hogy könnyebb legyen, hogy gyorsan újból, hogy legyen.

varázslatos

felkelt álmából és eltervezte, valóság lesz belőle. na de nem megy az olyan egyszerűen. figyelmeztette őt édesapja, aki nagyon sokat dolgozott. na de főhősünk nem hagyta ezt annyiban. gondolt egyet és elindult, hogy valóra váltsa álmát. szép lassan haladt az úton. minden apró állomáson azt hitte sikerült neki, elérte célját. megvalósult álma. de sajnos van, hogy nem elsőre sikerül. nem adta fel az első kudarc után, tovább bandukolt, hogy sikerrel járjon. mikor aztán újból úgy gondolta, hogy sikerült neki, sajnos csalódnia kellett. de történt akkor, hogy főhősünk álmának megvalósítását, elbaszta. ez után elgondolkodott elkötelezettségében. de nem talált megfelelő indokot. alábbhagyott álma megvalósításával. ugyanoda jutott ahonnan elindult 4 év alatt. élte tovább egyszerű kis életét. és akkor az év fordulóján felcsillant valami, lehetőség. rajta kapott főhősünk az alkalmon és belevágott, hogy megvalósítsa azt amire annyira vágyott. teltek a napok de nem tudott dűlőre jutni. lassan teltek a hetek már egy hónap is, mikorra már két lehetőség kínálkozott számára. döntésképtelen volt. képtelen volt elhinni, hogy ilyen létezik.
végül szerencsével járt és éli életét még mindig másfél éve boldogságban.

fejezd be!

megfeszül, mikor rá gondol, bár hiába változni semmi sem fog, ez így megy elméje akaratos utálkozik miatta képtelen beérni azzal mint, ami jutott. rettenet, ami benne kecmereg. gyűlölet, fájdalom, keserűség, magány. és még sok minden. szenved. érezhető minden apró szaván, hogy borzalmas,ő maga és ami benne van. elfáradt, nem akar aludni. hallgatni akarja egész este. azt a hangot, ami jól érzi magát-ként hallatszik. egyre csak lejjebb taszítja őt a rosszkedv. végül megszűnik a hang. nem lett jobb csak rosszabb. lecsukja szemét és arra gondol, hogy majd álmában minden megváltozik. reggel sem könnyebb a nap. rühelli a helyet, a helyzetet. nincs magány, nincs társaság semmi sincs. csak a fájdalom és az undor mindentől mindenhez.
geci egy nap...

elfoglalt

minden ellen van. a dolgok együtt, egymás ellen. párosulnának de mindig ellenkező módon próbálják. nem értik egymást, különböznek. mindig minden különböző. ez pedig nagyon tud idegesítő lenni. persze mindig ez okozza a legnagyobb örömet. minden kommunikál. félre néha. elfelejti, hogy ez most nem olyan, ez most teljesen más. különbözik- már megint a különbség- a másiktól. különbözik. mennyire fel sem tűnik, ha bele sem gondolok. mindenhol, mindenben a sok-sok különbség. a részletekben rejlő különbség. milyen szép is ez. a különbség. felpezsdíti, kettéfeszíti, idegessé teheti a dolgokat. miközben nyugodtságot, örömet is okozhat. különbség, félreértés, idegesség, megnyugvás. milyen hasonlóak. mennyire közel vannak egymáshoz.

minden

kulcsold össze az ujjaid. majd szép lassan formálj egy gömböt. képzeld el, hogy az a gömb üvegből van és törékeny. tartsd a tenyeredben. majd vedd az ujjaid közé, lógasd lefelé. stabilan fogd, vigyázz, mert könnyen kicsúszik a kezedből. érzed, ahogy lefelé ereszkedik ujjaid szorításában. minél jobban szorítod annál jobban csúszik. vigyázz! le ne ejtsd. helyezd ezt a törékeny átlátszó gömböt a tenyeredbe. szép lassan kezdd el forgatni körkörösen a tenyeredben. ha megpróbálsz át nézni rajta homályosan látsz mindent. játszadozz vele. bátran, vakmerően, de óvatosan, nagyon vigyázva. zsebedbe süllyesztheted, nem foglal helyet. külseje puha, de kemény is. lágy és érdes. fond körbe ujjaiddal ezt a gömböt. nézz bele, mélyen, amilyen mélyen csak tudsz. sok mindent megmutat ez a gömb. amolyan varázsgömb is lehetne akár. benne van múltad, jelened és akár jövőd is. ott az egész életed. ez az életed. engedd el a gömböt, szép lassan, hidd, hogy lebegni tud, hidd, hogy nem fog leesni. távolítsd el kezed, közben merengj a gömb ködös rejtélyében. már nem is fogod, észre sem veszed. csak a levegőben úszik. érintsd meg ujjheggyel. felszíne hideg, nagyon hideg. érintésedtől hullámok csapnak át rajta. úgy érzed beletudnál nyúlni. beletudsz, hisz az te vagy. mégis különáll tőled. ne félj tőle, engedd, hogy tested irányítson. fogd meg hadd fussa át egész tested, az érzés mily bizsergető, mily hideg és mégis kellemes. tartsd markodban, mintha rejtegetnél valamit, szép lassan nyomd össze, tüntesd el, hogy senki ne láthassa. mert az a tiéd, az te vagy, nehogy elvegyék tőled.

eszembejutott

kérdőjel

mindenben megvan az, amit keresünk. lehet, hogy egy apró dolog, egy kis pont abban a hatalmas egészben. de megvan az az egyetlen, ami érdekel. hiába gondoljuk úgy, hogy nincs így. mégis folyton megtaláljuk azt mindenben, ami számunkra egyedi. mindenkinek van egy saját képessége, amit senki nem vehet el. egy olyan képesség, ami mindörökké meghatározza életünk menetét. elfogadni, hogy különbözőek vagyunk, mást értékelünk, másként gondolkodunk. nincs ugyanolyan, csak hasonló. hogy vannak dolgok mik nem elfogadhatóak csak eltűrhetőek. amik lényegesek és lényegtelenek. mikor kell beszélni és mikor hallgatni. elfojtott érzéseinket mikor kell kiengednünk, ha egyáltalán ki kell. vagy az a kérdés, hogy el kell e fojtani? zavar és összhang. ez uralja világunkat. összhangban egymással, egy harmadik ellen. felfedezni a harmóniát, vagy tovább hurcolni a sérelmeket, a különbségeket. elfogadni a másikat, vagy egyszerűen elfogadtatni vele az akaratom. hol vannak a határok, van e határ. létrejöhet valahogy egy egység mely kiegyensúlyozott és hosszútávú. van e két ember, aki mindig egyetért, mindenben? a feltett kérdések hatással vannak, vagy csak a felszólítások hatnak? érdemes visszakérdezni, ha nem érted. elfogadnunk a mást nehéz, de nem lehetetlen. anélkül, hogy mássá legyünk. felesleges veszekedni, mint sem meghallgatni, beszélgetni. ne akarjunk mindent, hisz a kevés is bőven elég tud lenni.

Soha ne mond hogy soha

Soha többé nem válok köddé megígérem
Maradok mindörökké amíg élek
Soha nem gondoltam volna hogy az élet
Fordulhat a rosszból a jóra
Mit hozott a gólya azóta csakis minden róla szól
Na meg rólad a ma és a holnap
A legfontosabb dolog ami mozgat
Hegyeket és völgyeket ez a szeretet
Nekem ez maradt meg első sorban
És ez soha-soha el nem sorvad
Ez sokkal többet ér tudod mindennél
Mert ezt ingyen kaptam de kincset ér

Kérlek téged aki írod a történetem
Soha ne fogyjon ki a tinta ebben az életben
A tolladból és a szufla a kezedből
Legyen minden új esztendő ötletektől gazdag
Így leszek én is emlékekkel tele
Soha ne kerüljön el a szerencse keze
És az egészet fogalmazd bele egy könyvbe
Amit majd ha meghalok csak másolj fel az égre
Soha ne hagyd abba az írást előttem van sok minden
Amit megadtál ne vedd el maradjon az én kincsem
És ha szükséged lesz pár jó ötletre
Csak szólj, jó páros leszünk örökre

Ha elringat a zene eggyé válunk
Csak mi ma ketten indulunk elszállunk
A végtelen fele már forró szerenád
Soha többet holnaptól mi csak magad vered át
A barát belelát és ott lesz hogy segítsen
Régi mégis örök az hogy lehetetlen nincsen

Soha ne mond hogy ennyi volt soha ne mond hogy vége van
Soha ne mond hogy felesleges soha ne mond hogy hasztalan
Soha ne mond hogy már késő soha ne mond hogy neked MINDEGY

A gondok el múlnak és a sebek begyógyulnak
Hidd el történhet bármi nem kell meghátrálni
Csak állni a sarat bár ez piszkosul tud fájni
Kivárni és a pillanattal válni eggyé,
Így a "Soha többé" helyét átveszi a "Mindörökké"...

egyedül lenni. jobb mint társaságban. egyedül lenni rosszabb, mint társaságban. egyedül lenni kell, egyedül lenni nem kell. kell más az életbe, nem kell más az életbe. külön élni, magányban, együtt élni, családot alapítani. emberektől elhúzódni, köztük felpezsdülni. magamban elmélyülni mindenkitől elvonulni. szellem mélységeit bejárni kizárni a külvilágot. elfelejteni a létezést, a teremtődést. egyedül, egyedül lenni. szabadon kötöttség kötelezettség nélkül. meghalni újjáéledni. szabályok, normák nélkül tengődni. felemelkedni kétségek nélkül megtalálni magamat máshol, másként, másban. elfogadni azt ami elfogadhatatlan. belefáradni a magányba, társat keresni. elmélyülni benne, minket teremteni. elképzelni vele a jövőt, elmenni vele a világ végéig. amit ott találunk elrejteni bennünk, majd visszatérni. elhagyni őt. megérteni, ha nincs, ha végleg nincs. bejárni az utam, miközben hiányzik pedig már nincs velem. elfelejteni őt, ha nem tudom elfelejteni. nélküle élni újból egyedül, elképzelhetetlen, mikor vele vagyok. de mégis milyen lehet mindez, már nem emlékszem...

mind-d-egy

nekem te, vagy minden.
te, vagy nekem minden.
minden, te vagy nekem.
nekem, minden te vagy.
te, minden vagy nekem.
minden vagy, te nekem.
vagy - mindig, mikor elfelejtem azt, ami számít, azt ami nem számít.
minden - ami igazán felpezsdít, jó kedvre derít.
te - aki folyton csak idegesítesz, nem hagysz békén, köszönöm.
nekem - aki örül, hogy vagy te, vagy minden.

missing particle

szól a zene. Emberek hömpölyögnek, hangok kavarognak a térben. Füst, homály. A fények már tompának hatnak az elfogyasztott alkoholtól. Szeme előtt néha már homályosan folynak össze az előtte kavargó emberek. Az este már javában tart. Rég volt, mikor elkezdődött érzékeinek leépítése. A vizualitás kevésbé pontos. Nincsenek halk csupán hangos zajok. Lágy csókot érez a száján. Érzi az alkohol émelyítő szagát, ajkain ízét. Akitől kapta oly gyorsan tűnt el, amilyen gyorsan felbukkant. Még hátranézett vágyakozó szemekkel, szerető mosolyt küldve, majd beleveszett a társaságba.
Ismerős lakás, ismeretlenül ölelte körül. Ismerős arcok, ismeretlenül üdvözölték.Valaki áll mellette, de látni nem látja csak érzi, tudja jelenlétét. Tovább pörög az este. Egyre többen jönnek szembe rávillantják szemük mosolyát üdvözlés gyanánt. Élvezik, éneklik a zenét egymás társaságát. szeme sarkából mindig látta őt, őt, akitől a csókot kapta. De most nem látja. Felkapja fejét, de a hatalmas forgatagban a cigifüst ködében nem találja. Szeme fájdalmasan felizzik, könnyel telik meg szeme. Dörzsölni kezdi, szeme lassan kitisztul. Elindul az alkohol és füstszagú lakásban, hogy csókot adjon, kapjon. Ott van, megtalálta. Közelebb akar menni de nem engedelmeskedik lába, torkán bennreked a szó. Lassan eljut tudatáig az, amit látott. Mást csókol?! Halk remegő hangon egy "heló" csúszik ki száján. de ez elköszönés mintsem üdvözlés.
Feleszmélve kikapja fejét a csókból. /Kétségbeesés ül szemébe, tudja, hogy mi történt, arcán könnycsepp csordul/ Nem várja meg a reakciót , hátat fordít végül egy fényes villanással otthon találja magát. Másnap van. Ébredése derűs, hirtelen nem tudatosul benne az este. Végül fájdalom hatol belé, úgy nem is igazán a testébe. Eltelik a nap anélkül, hogy azt észrevette volna. Este van, a telefon csörgése visszarántja a létezés világába. Nézi a villogó kijelzőt, rajta a számhoz csatolt nevet, szája szegletében halvány mosoly ráncai rándulnak meg, de ez csak a régmúlt felsejlése. Az asztalon rezgő készülék abbahagyja a villogást a vidám táncolást. A kijelző elsötétül, tekintete továbbra is rajt időzik. Belül, mélyen azt kívánja, hogy újra hívja. Várja, hogy megint megrezdüljön és idegesítő pajkossággal villogjon az apró készülék. Újból és újból felvillan a kijelző, mindig ugyanaz a név. Boldogság tölti el, de nem foglalkozik, hagyja had villogjon. Elalszik kezében emlékével kezében. Újabb nap, újabb semmittevés. Csengetnek, mintha csak hajnal lenne, közben verőfényes napsütés. Mire kiér szobájából már majdnem beért a lakásba. Szemébe néz, majd hidegen, ridegen, belül megőrülve, elküldi őt, nem akar vele beszélni. Eljön az este, indulás újabb hét, újból másik világba kerül. Hihetetlen súllyal zuhan rá a szerda, mintha az egész földgolyó lenne. szerda, mintha csak tegnap lett volna vasárnap. Felébred, kilép szobája nyikorgó ajtaján. megdörzsöli szemét, lehetetlen, gondolja. belenéz abba a bűvös szempárba. majd csak egy szót szól. közelebb lépnek egymáshoz, megcsókolják egymást. már tudja, hogy mi az igazság, de továbbra is hatalmas súlyt nyom rá a kétség.

miért...

épp most, mikor minden nagyon jó.
számít, ha nem is érdekes.
kell egyre jobban, még akkor is mikor ott van.
nem tud betelni vele.
kevés és egyre kevesebb.
vágyik vissza csak fél órát.
akarja, hogy megálljon az idő.
időzik oly sokat.
nincs vele ha ott van mellette.
érzi, hogy kell még, mikor már elégnek kéne, hogy legyen.
nem tudja abbahagyni ha megkéri.
élvezi az egészet annyira.
lehetetlen a hétvége nélküle.
van félig csukva mikor teljesen ki van nyitva.
szórakozik, mikor nem is kéne.
nem szórakozik, mikor kéne.

hagylak el minden héten?

(Kellesz Te.
Nemcsak azért, hogy elolvasd, amit írok, hanem, hogy segíts a varázsoddal az én varázsomat megoldani.
Mert minden magányos varázsvilágunk: ketrec.)

gamer

ha nem szól a szó. sivár az élet

kimért, ki mért? kim ért? valakim ért? mi ért? mit ért? mit ért ha nem is? mit ért az alatt? mit ért belőlem? ért. meg ért. ki Meg? Meg nincs. csak megért. megérte? neki vajon megérte. nekem érte meg. érte megérte. ért e? ért e a szép szóból, ért e a rosszból? ért. érte ért. elért, elérte teljesen? elérte ott ahol már nem is ér? mert minden ér, csak máshol van, hogy nem ér. dobog a kezében az ütő ér. verő ér. visszér, hajszál ér. vér. bez ér a bennem nem. bennem az ér ami benne nem. bennünk az ér ami mindenki másban nem. mindenki másban pedig csakis az ér, ami bennünk nem. elért, két kezével végigsodort rajtam. sodort. sodort haj, raszta. elsodort utak, tengerpart, tópart. magyar tenger, sodort part. előtte állnak, ketten sodródnak, sodor a nyári szél. napba szállnak, szélbe néznek. elnéz, mellette. elnézi, ahogy elnéz mellette. elnézi, ahogy elnéz mellette, hogy aztán visszanézzen. nézzen, lásson. son. kinek a fia? a zsó fia. Zsófia. kinek a zsófia, kinek más. kinek a zsó fia, kinek meg lánya. lánya, leányanya. nyanya. fent a buszon, lelöki a fiatalt. leszáll a buszról alálöki kor társát. ő fent nem maradhat. marad hat. kilencből három, marad hat. mar, ad, hat. hét. ad, kézbe ad, savat ad, maró savat kézbe ad. kezet ad. ujjat kulcsol. egymásba kapaszkodnak, mint a fa gyökere a földbe. kapaszkodik, nehogy eldőljön. elváljon attól. pontosan attól, igen. na mitől? igen- igen. attól. nem felejt. elejt, mindent. ajándékot. vérző kavicsok hullnak szerte az éjben. tehetetlenség. szépség, bolondság, fiatalság. véres kézzel száll be kezd vezetni. ajándék volt. rendbe hozta. üvegedényben vérző kavicsokkal elültette. újból. nem felejtett el. elfelejt. ejj felejt! lejt, fölfelé lejt az út. előre gurulsz hátra mész. mész. építkezés. betonkeverő. már megint elmész!? maradsz! maradsz velem! parancsolom! lom, szemét láda szemétláda, konténer, kuka, szemetes vödör. szemétláda, ládaszemét. egybeöntve. látlak. téged látlak. látlak téged.

lecsukja két szemét a... aludj el szépen...

nem kell, kell a nem. el kell a nem, nem el kél. kél fel, felkél. a nap, sugarai játszanak. játszik az idő, meleggel, hóval. hóban lépked cipője belül tiszta víz. hiába szárította ki. felboldogult hangon csacsog, némaság fogadja. beleordítana az éjszakába, elfeledett napokat vár. nem akarja, de el tűri. tűri el a pólóját, haját, hogy kényelmes legyen, de folyton csak igazítani kell rajta. fent a buszon állt és merengett. leülve már álmában bolyongott. felriadt, rémes álom. álmos. gyorsan eljön célja. fejében megjelenik, szemével körbenéz, hátha ott áll. nem várta senki, feljebb sétál, örül, hogy lépdelhet a lucskos szürke járdán. még mindig várja, de nem jön csoda. mosolyogva fogadja édesanyja viharzó képét. elillant a nap vele egy hét is mégsem érzett semmit csak mélyülő ürességet. lelkében hatalmas űr képződött, egyetlen nap alatt eltűnt mi szívében évek alatt felépült. recsegő hangok, fülében fájdalom, belül meg őrül, de most nincs itt, úgyhogy jégbe vele. jégcsapok lógnak, mindenhonnan, de nem fázott semmit, pedig tavasz, mégis télbe lépett vissza az idő. felsóhajt, bárcsak ne lenne élet, mindenki kettesben, ahogy az első két ember. almává változik a világ harapnak belőle majd elszáll az mit kíván. de azt nem árulja el, mert akkor nem teljesül. legördül egy függöny, amott meg egy ablak mögött kislányka remél, hogy mindig vele maradjon. a remény már nincs is, biztossá vált, mint mikor a főhős és a főhősnő összetalálka. filmbéli képek, hatások villannak, de mindegyik csak egyetlen egy alak. képregényben előre le van írva, a sors melyet neki szánt ki egyszer úgy döntött, legyél (hát). égi jelszó, ne bízz benne magadat keresd és szerezd meg el ne engedd. megtalált végre, vége, az örökös keresésnek. elvégre ez lenne élete célja, amiért testben megvalósult

galád

annyi ember, még sincs egy sem. beszélnek, beszélgetnek, érdeklődnek mégsem megmozgatva. átlagosan nem feltűnő. de mégis sokszor kirívó a társas egyedüllét. nincs mi felhívja bennük a figyelmet. mi az, hogy szociális és antiszociális? ha minden emberrel beszélget, jól el van, vagy ha könnyen ismerkedik. esetleg ez már szuper szociális? antiszociálist mitől gondolunk, ha null a társas kapcsolat, vagy ha csak a saját két emberes világában él, éldegél? vagy antiszociális az, kinek vannak barátai, vannak kapcsolatai, sok-sok. szorosabb és laza, valamint nagyon szoros. de mi van, ha mégis egyedül van. mi van ha mindig magányos, mi van ha mindig keres valakit, akit soha nem találhat meg? hiába "jó arc", vagy "jó fej". mi van ha ezt mások nem is látják, de ha el is akarja mondani már nem is annak tűnk. ki az akit egyáltalán érdekli a másik? mikor szoros a kapcsolat legyen az, igaz, baráti, vagy szerelmi, akkor igazán megismerjük a másikat? ha meg is ismerjük, amit soha nem lehet, hisz mindenki másmilyen, és mivel a dolgok nem ugyanolyanok így képtelenség rájönni, hogy ki mikor mit akar. vagy mi az egyáltalán, hogy ismered a másikat? ha jóban vagytok sokat beszélgettek akkor ismered? hiába erőlteted akkor sem tudod igazán megismerni a másikat. és valószínűleg ha fontos mindig a saját képedre akarod majd formálni, vagy csak szeretnéd, esetleg reméled egyszer úgy is olyan lesz. elkanyarodtam. szóval egyedül. az utcán, a szobában, teremben, buszon egyedül. valaki, valami nélkül mely hiányt kelt. ez az állapot változatlan, formálódik, mint minden, de ennyi nincs több. örökre benne lesz ez az érzés, mely néha mélyen megszunnyad, néha feleslegesen feltör. mindegy, mint oly sok más is.

und wird in den Alleen hin und her unruhrig wandern, wenn die Blätter treiben

éber ébredés

katt, kattant lecsukódott. elsötétült a világ. patt, pattant csukva maradt, sötét még mindig minden. reggel? csak fél óra telt el. visszazuhan, mire ágyába vágódik újból alszik. könnyed, gyengéd vágódás, csobbanás vízbe. nincs álom mégsem tud aludni újból és újból felébred, csak pillanatnyi éberség, inkább ébrenség. újból felébred, érzi valami más már, végül sikerült elaludnia. nincs még késő, narancssárga bent minden, érzi nem látja, de tudja, hogy mi van körülötte. aludni próbál, forgolódik, elege lesz. felkel, minden csendes, szürkén narancsos, érdekes, fura nyugtató. leemeli, majd vizet tölt, beveszi, fél, nem akar rosszul lenni. de elkezdődik, elindította a napot, mozgolódik minden más. fény és élet kerül mindenbe. ez most sok, ez még nem kell, leszegezett fejjel néz felfelé, hátra fordul és előre néz. elkezdődött, szemhéja ólomként csukódik le, próbálja nyitva tartani, beledől a meleget sugalló napsütötte ágyba. csukott szemmel álmot fabrikál, de nem indul be a gépezet. kezd csillapodni, nem jó, megmozdulni alig bír. tovább hánykolódik képzeletében. szigetről szigetre jut, újból és újból csak ugyan az, de ez nem álom vagy csak félig, érzi, hogy képzeli, de már nincs teste csak az ébredés zaja tartja fent. valami megmozdult mélyen, vége a fekvésnek, mozdulni kell. szeme kinyílik homályos minden, lassan tér vissza látása, a vakító fényárban úszó szobából botorkálva jut ki, majd ingatag léptekkel elindul, látása lassan kitisztul de a hirtelen mozdulatok, mellette suhanó alakok elfolynak szeme sarkában. leül, fejét lehajtja majd magába néz és csak egy tiszta képet hall; látlak téged

" "

- Ne hagyd magad elhülyíteni a művészettörténettől... - A milói Vénusztól meg a meztelen Mayától. A sok nagy seggű, nagy fenekű nőtől, Rubenstől, Goyától. Vagy a Playboytól. Ez mind csak divat. Nekem te vagy a milói Vénusz.

igazán

átlátszó. kicsit torz, de mégis tisztán látható minden mögöttes tartalom. csillogva törik meg benne a lámpa fénye. oldalán tükröződnek az emlékek. hirtelen mozdulattal tette le. milyen fiatal tűz égett szemében, ahogy bement az ajtón, mosolygott, örült. elillant ki, gyorsan, ahogy szokott. játszottak ketten, egyedül, egymással. kidurrant, meg sem ijedt, csak csalfán mosolygott rá. félt tőle, pedig nem szabad, felesleges, néha kell, vagy akár mindig. fájdalmas, szomorú, mindig az lesz, amíg lesz. talán boldog, talán nyugodt. de ez csak a pohár oldalán...

If you are idle, be not solitary; if you are solitary, be not idle.

"de hát ilyen beteg is kell a világba"

belülről emészt. rág. hatalmasakat harap és marcangolja. baromi rossz. utálatos miközben nincs semmi baj. minden belülről idegel, zavar, bánt. feldühít, borzasztó. nem akarom ezt, még is két kézzel kapaszkodom belé, hogy bántson, zavarjon. lassan-lassan az idegek felőrölnek. de nem mégsem. egyöntetűen csak mardos, mikor nem kéne. francba vele, mindennel. semmi sincs a kedvre, csak ellene. forr a fej, kábaság, nincs tiszta gondolat. annyira kába minden, hogy a tudat képtelen eligazodni a valóságon, vagy éppen benne. elfelejti, hogy miért is van az ami épp van. elborult tudat, egyértelműen. kikészült, meg kell nyugtatni, nagyon nehéz, miért nincs itt ilyenkor? csak ez a bökkenő, ettől akad ki, ettől őrjöng és ettől lesz értelmetlen hülye.

egyenes, görbe

kúszik, kinyitja száját, eltűnik benne
tovább kúszik, minduntalan eltűnik,
benne, majd cikázik, jobbra-balra
keres, kutat, talál. eltalált, vala-
mi falat. beleütközik, kemény,
vége van. nincs tovább. van,
hogy nagyon kemény, de van, hogy
másmilyen. ki tudja? mikor szeren-
csés elmerül, egy másik világba
találja magát. minél többször
merül el, annál többször éli át azt,
milyen szabadon, korlátok közt.

fura nap volt. újból, mint ahogy már hónapokkal ezelőtt elkezdődött. folytatódott. elszokott a reggeli keléstől. pedig nem kell sokkal korábban kelnie. felemelkedett az ágyból. az idő relatív, nem érdekes. elkezdődött, nem érdekli, csak elindul. megy, egy teljesen felesleges napba, melynek vége jelzi az értelmét, a napnak a hétnek, mindennek, ami újból, ami elkezdődött. eltétováz minden egyes szón. kicsi, csudálatos élvezet. nem felejt, elkeveredik minden. az idő a tér, más minden más, olyankor;

a nagy fehérség

fura dolog. hideg arc, vizes láb semmit sem... előre megbeszélt dolog, de nem számított, másképp gondolta, nem értett meg igazán. elszúrtam, lehet nem is hitte volna. nem vitatkozom.
abszolút abszol út havon csúszik, felkiált, máskor fel, ki állt. most csak kedvesen rám néz. nagyon jó, derítő, imádni való, jó, hó. majd elég, hisz lesz még, csak majd másnap.
szeretnék hazamenni. elindulni és gyalogolni. nem engedi, azt hiszi miatta, miattuk. pedig nem, de nem mondom, csak hallgatok. utálok beszállni, utálom a meleget ami megüti arcom. nem akarom, belekényszerülök. engedek a nyomásnak. nem akarom megbántani, de mégis sikerül. úgyse hisz nekem.
"durcázol?" "nem." de nem hiszi el. igaza van. nem szólnak hozzám nem szólok. jobb ez így. vágyom ki a minduntalan fehér tájba, mindhiába. ki akarok szabadulni. végre, megáll az autó.
rosszul tettem. de nem tudtam másképp. nem, nem, nagyon nem. sajnálom, nem akartam, most nem, máskor örülök, most csak őrülök. elbaszott, újjáéledni vágyok. majd máshogy, vagy ugyanígy csak máskor.
jó volt, csak mégis a végében volt egy kis rossz. de lehet így van ez jól.

melyik a kedvenc színed?

természetes, mégsem mindenkinek az. egyszerű könnyed, elfogadott és elfogadhatatlan. csalogat, fülbe mászva hívogat. de nem, nem ez most nem az az idő. nem gondolhat rá, mert apró erejével elcsábít. teljesen átalakul tőle. valami mást ad neki, amit semmi nem adhat. neki nem is kell más. várja, már pedig nem szabadna. nincs akkora ereje, hogy ne lehessen megtagadni, számára nincs. de mindig az életében marad, vele lesz örökre. ez biztos. sokat töpreng rajta mostanában, érdekes. érdekes, hogy jól esne számára, pedig az emlékek paradoxak. mégis tudja, hogy nem rossz amit tesz. utána laza, könnyed, jókedvű, bár rosszkedvű is volt. de mostanában csak jókedvű. nem gondolkodik, csak elengedi magát, átadja magát, megpróbálja beleélni magát, azért mindig fél, izgatott miatta, de egyre kevésbé. amikor már benne van jobban izgul mint addig. jó, jól lesz? nem tudhatja, csak folytatja. vége, csak ledől az ágyra, kiterül, néz üresen a plafonra. tekintete nem keres semmit, magába bámul kicsit. de nem, nem engedi elmélyülni magát, felkel továbbra is üres a tekintete, de bele veti magát újból és újból...

azt hiszik érdekel, amit mondanak az, ami történik velük, hogy léteznek. pedig nem. leszarom. köszönnek köszönök, beszélgetést nem kezdeményezek. miért? felesleges. nincs rá szükség. egyedül néha rossz, de biztonságosabb is. ha lehetne jobb lenne ha nem látnám őket nem látnának engem. csak leperegjen minden, gyorsan, majd ahol kell lassuljon le, lassuljon le annyira, hogy ne is teljen. ne legyen vége csak maradjon abba, majd kezdődjön minden előröl. ha köszönnek is utálattal szólalok meg. de megszólalok jókedvet mutatok, pedig hányni tudnék, bele a képükbe. persze ezt ők nem is látják. nem is gondolnák. csak köszöngetnek, vigyorognak. azt hiszik jóban vagyunk, azt hiszik, hogy barátok is lehetnénk. rosszul hiszik! nincs közünk másokhoz. magunkhoz is néha kevés közünk van. de nem ismerjük meg magunkat. minek akarnánk mást. mindenkiből csak annyi látszik, amennyit mutat. átláthatsz rajta, de biztosan nem fogod megtudni mi, ki ő. beszélgettek, meséltek egymásnak, semmit sem számít. nem is érdekel de mosolyogsz rá, mintha érdekelne, mintha törődnél vele. közben a saját szükségleteidre figyelsz. mással nem. együtt élni ezzel borzalmas. félek mikor leérek. nem hosszú mégis görcsölök. elevenen elégnék mintsem, hogy rájuk nézzek. csendes kihalt, gyönyörű.
közöttük élek de kívülálló vagyok

once

egyszer, mikor először, egyszer mikor másodszor
egyszer, mikor unalomban, egyszer mikor társaságban
egyszer, mikor megszólal, egyszer mikor elhallgat
egyszer, mikor elkezdődik, egyszer mikor befejeződik
egyszer, mindig csak egyszer, újból és újból egyszer

a jégen csúszik. megfogja kezét, magához húzza. fehér minden, körülötte elfogyott a világ. lebeg. vidáman liheg, mint kéményből a füst, úgy tör ki lehelete szájából. elcsúszik, fájdalom hasít belé, felnevet, nevetnek. minden nyugodt, ő, maga is. hát ilyen lenne. tovább folytatódik lebegő siklása a jégen. elindul, célirányosan, megfelelő gyorsasággal, majd lassít, megbotlik, de még talpon maradt. felnéz, szemébe néz. rámosolyog. majd szemében ijedtség. végül eltűnt, beszippantotta a mélység. felnéz, tüdeje összement. bőre ég, mintha láva égetné. kapálózik. próbál feljutni, de nem tud. levegőt! de nem lehet. lefelé húzza minden. nem adhatja fel. küzd. levegőt! nem tudja már hogy hol van. hol a fent és lent. tüdeje feladja. levegőt! szája kinyílik...

...meg a hélya

felnézek. mosolygó, velőig hatoló, kék szempár néz rám. kezei vállamon pihennek. ketten néznek rám. emlékek játszanak a fejben. pár évvel ezelőtt, körülöttem a nyári napsütés. egy hétnyi fáradtság, szórakozás, kötelesség után. valóság? a múltban vagyok. előre mennék, de nem tudok. kiakarom magam tépni belőle, vissza a jelenbe. nem enged. érzem leheletét, ahogy kezeivel rám támaszkodik. villanás. a jövőnek egy boldog pillanat. múltról, múltból. semmi kétség. ez a jelen. érzem a világot körülöttem. víz nedvesíti arcom. ez nem víz. lefolyik, egészen a nyakamig. hiába törölném le, nem tudom. mert nincs is ott semmi. a jelenetek, mindig újból játszódnak. déjà vu? emlék. jelenetképek. hiányképek. a fagyos szemekből szédülök vissza. elfáradtam. hiányzik. szemem tovább kutat, újabb képek, újabb múltbéli jelen.

f*o*ck*ing

terhet cipel. olyan, nehéz terhet. *, *, *. pedig könnyű. könnyű a nehéz, nehéz a könnyű. megérteni magát nem egyszerű. mindig csak képzelődik, mereng, álmodik. gyerek, * gyerek. kiszabadítana valamit, ami mindig, * örökké. vissza volt szorítva. de szeretné kiengedni, hogy könnyűből legyen semmiség, nehézből, könnyűség. de folyton csak a * gyötrelem. lelkét irtani, belekóstolni a rossz dolgokba. *, *, *. miféle rossz dolgokba? szabadságba, elfogadásba, nem félni a * egyszerűségtől. nem túl komplikált, de veleszületett, hogy elvesszen egyben. nincs rossz kedve, nincs jó kedve. hangulati epizódjai vannak csak. lent és fent. félig fent és félig lent nincs. középről leng ki fel vagy le. nehezebb mint hitte. őrület az egész. pedig csak * semmi más. nem, képtelen, tehetetlen, felfoghatatlan, igaz! vágyott rá, megkapta. nem bír vele. de bír, feladja, túl korán. *. elbaszta könnyedén, de jól tudja, hogy kijavíthatja, hosszadalmas. fél, megértést vár, magát sem érti, részeg csak, * részeg. sötétség, kilátástalanság, miért nem tudja, mi lesz? utálná ha tudná. nem lenne értelem, vége is lehetne, de ne legyen. addig tart míg tartania kell. hiába, nem nyugodt, görcsös, attól, amit érez. feloldódás. pezsgő tabletta módjára feloldódni az óceánban, elvegyülni, nem érezni, de a felszínen megmaradni, ami ott marad a víz tetején és tudatja, milyen is valójában. elvegyülni, értékelni, nem félni semmitől. fejest ugrani és nem merülni el. a fejes ne úgy végződjön, hogy az agya szétloccsan a betonon, majd ezren próbálják felkanalazni és nem tudják. fejest ugrott feloldódni akar, szeretne. de még mindig csak zuhan fejjel lefelé és attól fél, hogy hova ér célba. feloldódni sem tud csak elmerül majd felbukkan újból a felszínre. fent és lent. nemérdekes. *


everything is OK! ;)

n mint....

sok minden, de főként csak egy dolog. egyszerű mégsem értem. hogyan lehetne másként, vagy én nem is tudom, máshogy. biztos, hogy túlreagálom, mint ahogy szoktam. de azért elgondolkodtat, hogy mióta is van ez. mostanában sokszor, nagyon is. pedig úgy igazán nincs is miért lennie. volt izgulni miért, így nem meglepő, hogyha előjött, de. nincs is semmi, mégsem tudom túltenni magam, vagy nagyon nehezen. mi áll a legközelebb hozzá? depresszió? lehet, de ez elcsépelt. nem ez más, egyszerűbb. fáradtság, kikapcsolódni vágyás, tömeges magányra vágyódás. meg miegymás. igen biztos, hogy az, ez. hullámvölgyek. vannak. lesznek. most már voltak. visszagurulni kicsit visszalehet, de teljesen nem fogok. az biztos. bármi legyen. annyi dolog van, miért mindig csak ezt nézem, miért szűkül be csak erre az egy dologra? örök kérdés. elvesztem, vagy már el is vesztettem, az egyetlen legfontosabb dolgomat, ami nélkül, talán, nem is vagyok önmagam. nem, az nem lehet. őt nem veszíthetem el, hisz mindig erőt tudok meríteni. vagy valami ilyesmi. elveszteni sosem fogom, igen így van. belém ivódott, örökké. én teremtettem, vagy én általam teremtetett. ez a csudálat, mely körülfon. megvan, itt van, elbújt, félreszorult. lerázzuk, N-élküle jobb lesz. aztán csak mi ketten, mint régen. senki más. nem is kell más hatás. semmiféle elnyomás. csak is pozitív gondolkodás.

különben is, ígértem, repülni meg lehet tanulni. igaz?

egykis...

egyszer volt,

-Szeretsz? - kérdezte
Hogy szeretlek e? - kérdez vissza magában - persze, szeretlek, de ezt, hogy mondjam el neki - gondolkodik tovább. Szeretlek, nagyon szeretlek, imádlak. Hogyan mondhatnám másképp, hogy hathatnának szavaim oly erővel, amit mindig érezni, vagy tudni fog, hogy szeretem?
- S Z E R E T L E K! - halkan, de mégis jól hallhatóan súgta a fülébe.
- Haboztál...
Rámosolyog, majd -nem dehogy, nagyon szeretlek...
Visszamosolyog. Megölelik egymást. Neki nagyon fontos ez, megölelni őt, Őt. Őneki, őneki is fontos, de másképp éli meg. Rövidebb, egyszerűbb. Érzi, hogy így van, bántja, nem is, inkább csak zavarja, mert nem érti. De mit is lehet érteni, hisz mindent és semmit sem tud, ért. Boldogan, csöppnyi fájdalommal elengedi őt, Őt és megpuszilja, arcon. Ő, ő szájon csókolja, édes, lágy csókjával, mely felpezsdíti ereiben a vért, gyomra hányja-veti a bukfenceket tőle, ízig vérig belegabalyodik. Majd vége, a belső mámor ugyan megmarad. Csak egy pillanat volt, de elvesztette testét, a körülötte lévő teret. "Szeretlek" mondaná megint, de nem tudja, hogy Őneki, őneki mit jelent valójában e szó, így inkább visszafolytja belső késztetését.
- Mi van? -kérdezi tőle.
Nem érti, mire gondol, nincs semmi, csak ugye... - Mi lenne? Nincs semmi. - Mosolya érzi kevésbé őszinte, elfordul, próbál másra terelni, nehezen megy, talán nem is tud de Ő, ő hagyja.
Beszélgetnek, mindenről, főként napjaik egyszerű, dolgairól. Frenetikus, legszívesebben felpattanna ölbe venné és végigvinné az egész világon, nézzétek: "Itt van, Ő, ő!" Nem tudna mit mondani, csak szeretné, hogy mindenki tudja, mennyire boldog. De Ő, ő vajon tudja? Biztosan, és ha mégsem? Tudnia kell, képtelen vagyok ezt tudatni vele. Hogy lehetne? Nyugodj meg, csak légy önmagad, de hisz önmagam vagyok. Nézz a szemembe, kérlek lásd meg mi van bennem. Vagy látod?
- Te nem is figyelsz rám.
- Dehogynem, végig figyeltem. Na és mi történt utána?
- Már elmondtam, te tényleg nem figyelsz rám.
- De, én figyelek... - mit is mondott? gondolkodik magában
- Te soha nem figyelsz rám nem is érdekel, amit mondok.
- Dehogynem, nagyon is.
Elmondja újból és újból, soha nem hagyja ki semmiből.
Nem tud mit mondani, vele nem történik semmi, rosszul érzi magát miatta. Butaság - gondolja, majd odabújik hozzá, és élvezi a csendet, mely számára annyit jelent, hogy Ővele, ővele van.

nyisd ki, feküdj le, ne aludj!

szemben, kézben, testet testtel, harc az ésszel. ki gondolná, hogy ez messzi-messzi elér, mikor olyan közel van akkor meg szinte felemészt. imádod, de felkelni nem tudsz, lecsukódik már, de azon kapod magad, hogy nyitva van. csillogás, ragyogás tündököl, imádod, mert csak ez kell. felnézel: parketta, magassarkú, szomszédság, csúf, edzőruha, barátok. nyugodt, békés, csendes, unott. nincs szó. körülnéz. végigsiklik mindenen, apró részletek sokaságának gyönyörűségét pásztázza. boldog, nem is tudod, de az vagy. fájdalmas képekkel, gyötröd magad, félsz, mást képzelsz, de nem törődsz vele. elhiszed, hogy megcsalt. elraktározod, félsz, ez fáj, de élni akarsz, így elteszed, mélyre. belül hatalmas ordítás, újabb fájdalom, nem értesz, és csak lakatolod. belegyömöszölve, de belefér. emberek, hangok, érdekes, nem érdekes. félre nézel, nem! pedig nagyon is. csak egy picit, elragad, nem szabad, magával ránt, nem bírod, abbahagytad, mi történik? nem érdekel! ez kell. visszazuhansz, elárvultan keresed magad, társaságban vagy, magány tör rád. borzalmas. koncentrálsz. elhagyott minden erőd, lerombolt minden gátat. lecsukódik. felfelé nézel, hátha így magadba látsz. de nem fordul befelé, csak fel. lefelé sem működik. vársz, de nem történik semmi. közelebb értél, feküdj, álmodd, éld és semmiképp se...

nincsel

üres. fejében semmiség, végtelen távolság és mélység. feketeség és szürke homály, néhol egy-egy fényes fehér villanás. elhatároltan vágyódó tudatlanság a fejetlenség, esztelenség, butaság, nemtörődömség, mufurcság felé. hihetetlenség fonja körbe testét, képtelenség mégis így van. boldog, képtelen lehetetlenség. vágyódás mással hárítás, másért, pedig semmiség, mégis otromba, és fájdalmas nem későn de rájön és javít. máskor későn de belát. most mégis egyhangúság mintsem boldogság. holnapra hangoltság mikor még nincs holnap. fájdalmas mosolygás, mikor még csak sírhat. elfogadás, beletörődés, döbbentség. felháborodás, félsz és bátortalanság örök társaság, végig kísérnek pedig annyira nem muszáj. jönnek vannak, közel és távol sohasem máshol, mindig közel hozzám távol. fázás, várás, türelmetlenséggel egybekötve, mikor már zsibbad és mégis tétlen, képtelen. vacogás, fog csikorgatás, gondolkodás, homályosulás, amiből elég de képtelen ellene tenni hihetetlenül könnyedén előjön pedig régen volt az már. folyton csak járás agyban, gondolatban másra nem is gondol, nem is akar igazán, csak már mehetne, jöhetne, lehetne. feltételez, érez, téveszt, nehezen beismer, aztán mégse, miközben azt állítja, hogy mégis. sajnálja sokszor, mit nem kéne, de tényleg így érez, sokszor érez sokszor rosszul, utálja - szóval érez. szipogás, fújás, korgás, emlékezés öröm, elképedés. vakarózás, beképzelés, elképzelés idegtépés, hajcibálás, dögönyözés, nevettetés. képek peregnek, megszámlálhatatlanok, mindegyik éles, csak nehogy szétess, görnyedve csak les, mit fejben keres, "vigyázz el ne ess". sok kis kép kandikál kifelé, kapkodva kirakja az ablakba, hogy lássa mindenki, majd senki. ő az ki igazán látja, vele barátkozik, de nem ez élete párja. ábrándja lassan alább hagy, mélyre ásott, pedig ez csak a felszín zavara, de ez nem zavarja. kelekótya, hisz ő egy kis buksi, aki fejben egy kiscicával játszik. elfelejtett blogot írt gyorsan. felpezsdült vér tölti ki ereit lába mégis remeg és fázik, valami folyton hideg kezet ráz. a padlón át fogja lábát arctalan magányban keresi párját. féktelenül alkotja értelmetlen szövegét, számára érthető, még szerencse, hisz ő írta, vagy mégsem, más írta, keze által, vagy csak eszét teljesen szétboronálta. láza magasabb egyre jobban, teste remeg minden egyes sorral. "Viszlát!" mondta, nézz lejjebb egy sorral...