azt hiszik érdekel, amit mondanak az, ami történik velük, hogy léteznek. pedig nem. leszarom. köszönnek köszönök, beszélgetést nem kezdeményezek. miért? felesleges. nincs rá szükség. egyedül néha rossz, de biztonságosabb is. ha lehetne jobb lenne ha nem látnám őket nem látnának engem. csak leperegjen minden, gyorsan, majd ahol kell lassuljon le, lassuljon le annyira, hogy ne is teljen. ne legyen vége csak maradjon abba, majd kezdődjön minden előröl. ha köszönnek is utálattal szólalok meg. de megszólalok jókedvet mutatok, pedig hányni tudnék, bele a képükbe. persze ezt ők nem is látják. nem is gondolnák. csak köszöngetnek, vigyorognak. azt hiszik jóban vagyunk, azt hiszik, hogy barátok is lehetnénk. rosszul hiszik! nincs közünk másokhoz. magunkhoz is néha kevés közünk van. de nem ismerjük meg magunkat. minek akarnánk mást. mindenkiből csak annyi látszik, amennyit mutat. átláthatsz rajta, de biztosan nem fogod megtudni mi, ki ő. beszélgettek, meséltek egymásnak, semmit sem számít. nem is érdekel de mosolyogsz rá, mintha érdekelne, mintha törődnél vele. közben a saját szükségleteidre figyelsz. mással nem. együtt élni ezzel borzalmas. félek mikor leérek. nem hosszú mégis görcsölök. elevenen elégnék mintsem, hogy rájuk nézzek. csendes kihalt, gyönyörű.
közöttük élek de kívülálló vagyok