annyi ember, még sincs egy sem. beszélnek, beszélgetnek, érdeklődnek mégsem megmozgatva. átlagosan nem feltűnő. de mégis sokszor kirívó a társas egyedüllét. nincs mi felhívja bennük a figyelmet. mi az, hogy szociális és antiszociális? ha minden emberrel beszélget, jól el van, vagy ha könnyen ismerkedik. esetleg ez már szuper szociális? antiszociálist mitől gondolunk, ha null a társas kapcsolat, vagy ha csak a saját két emberes világában él, éldegél? vagy antiszociális az, kinek vannak barátai, vannak kapcsolatai, sok-sok. szorosabb és laza, valamint nagyon szoros. de mi van, ha mégis egyedül van. mi van ha mindig magányos, mi van ha mindig keres valakit, akit soha nem találhat meg? hiába "jó arc", vagy "jó fej". mi van ha ezt mások nem is látják, de ha el is akarja mondani már nem is annak tűnk. ki az akit egyáltalán érdekli a másik? mikor szoros a kapcsolat legyen az, igaz, baráti, vagy szerelmi, akkor igazán megismerjük a másikat? ha meg is ismerjük, amit soha nem lehet, hisz mindenki másmilyen, és mivel a dolgok nem ugyanolyanok így képtelenség rájönni, hogy ki mikor mit akar. vagy mi az egyáltalán, hogy ismered a másikat? ha jóban vagytok sokat beszélgettek akkor ismered? hiába erőlteted akkor sem tudod igazán megismerni a másikat. és valószínűleg ha fontos mindig a saját képedre akarod majd formálni, vagy csak szeretnéd, esetleg reméled egyszer úgy is olyan lesz. elkanyarodtam. szóval egyedül. az utcán, a szobában, teremben, buszon egyedül. valaki, valami nélkül mely hiányt kelt. ez az állapot változatlan, formálódik, mint minden, de ennyi nincs több. örökre benne lesz ez az érzés, mely néha mélyen megszunnyad, néha feleslegesen feltör. mindegy, mint oly sok más is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése