igazán

átlátszó. kicsit torz, de mégis tisztán látható minden mögöttes tartalom. csillogva törik meg benne a lámpa fénye. oldalán tükröződnek az emlékek. hirtelen mozdulattal tette le. milyen fiatal tűz égett szemében, ahogy bement az ajtón, mosolygott, örült. elillant ki, gyorsan, ahogy szokott. játszottak ketten, egyedül, egymással. kidurrant, meg sem ijedt, csak csalfán mosolygott rá. félt tőle, pedig nem szabad, felesleges, néha kell, vagy akár mindig. fájdalmas, szomorú, mindig az lesz, amíg lesz. talán boldog, talán nyugodt. de ez csak a pohár oldalán...

If you are idle, be not solitary; if you are solitary, be not idle.

"de hát ilyen beteg is kell a világba"

belülről emészt. rág. hatalmasakat harap és marcangolja. baromi rossz. utálatos miközben nincs semmi baj. minden belülről idegel, zavar, bánt. feldühít, borzasztó. nem akarom ezt, még is két kézzel kapaszkodom belé, hogy bántson, zavarjon. lassan-lassan az idegek felőrölnek. de nem mégsem. egyöntetűen csak mardos, mikor nem kéne. francba vele, mindennel. semmi sincs a kedvre, csak ellene. forr a fej, kábaság, nincs tiszta gondolat. annyira kába minden, hogy a tudat képtelen eligazodni a valóságon, vagy éppen benne. elfelejti, hogy miért is van az ami épp van. elborult tudat, egyértelműen. kikészült, meg kell nyugtatni, nagyon nehéz, miért nincs itt ilyenkor? csak ez a bökkenő, ettől akad ki, ettől őrjöng és ettől lesz értelmetlen hülye.

egyenes, görbe

kúszik, kinyitja száját, eltűnik benne
tovább kúszik, minduntalan eltűnik,
benne, majd cikázik, jobbra-balra
keres, kutat, talál. eltalált, vala-
mi falat. beleütközik, kemény,
vége van. nincs tovább. van,
hogy nagyon kemény, de van, hogy
másmilyen. ki tudja? mikor szeren-
csés elmerül, egy másik világba
találja magát. minél többször
merül el, annál többször éli át azt,
milyen szabadon, korlátok közt.

fura nap volt. újból, mint ahogy már hónapokkal ezelőtt elkezdődött. folytatódott. elszokott a reggeli keléstől. pedig nem kell sokkal korábban kelnie. felemelkedett az ágyból. az idő relatív, nem érdekes. elkezdődött, nem érdekli, csak elindul. megy, egy teljesen felesleges napba, melynek vége jelzi az értelmét, a napnak a hétnek, mindennek, ami újból, ami elkezdődött. eltétováz minden egyes szón. kicsi, csudálatos élvezet. nem felejt, elkeveredik minden. az idő a tér, más minden más, olyankor;

a nagy fehérség

fura dolog. hideg arc, vizes láb semmit sem... előre megbeszélt dolog, de nem számított, másképp gondolta, nem értett meg igazán. elszúrtam, lehet nem is hitte volna. nem vitatkozom.
abszolút abszol út havon csúszik, felkiált, máskor fel, ki állt. most csak kedvesen rám néz. nagyon jó, derítő, imádni való, jó, hó. majd elég, hisz lesz még, csak majd másnap.
szeretnék hazamenni. elindulni és gyalogolni. nem engedi, azt hiszi miatta, miattuk. pedig nem, de nem mondom, csak hallgatok. utálok beszállni, utálom a meleget ami megüti arcom. nem akarom, belekényszerülök. engedek a nyomásnak. nem akarom megbántani, de mégis sikerül. úgyse hisz nekem.
"durcázol?" "nem." de nem hiszi el. igaza van. nem szólnak hozzám nem szólok. jobb ez így. vágyom ki a minduntalan fehér tájba, mindhiába. ki akarok szabadulni. végre, megáll az autó.
rosszul tettem. de nem tudtam másképp. nem, nem, nagyon nem. sajnálom, nem akartam, most nem, máskor örülök, most csak őrülök. elbaszott, újjáéledni vágyok. majd máshogy, vagy ugyanígy csak máskor.
jó volt, csak mégis a végében volt egy kis rossz. de lehet így van ez jól.

melyik a kedvenc színed?

természetes, mégsem mindenkinek az. egyszerű könnyed, elfogadott és elfogadhatatlan. csalogat, fülbe mászva hívogat. de nem, nem ez most nem az az idő. nem gondolhat rá, mert apró erejével elcsábít. teljesen átalakul tőle. valami mást ad neki, amit semmi nem adhat. neki nem is kell más. várja, már pedig nem szabadna. nincs akkora ereje, hogy ne lehessen megtagadni, számára nincs. de mindig az életében marad, vele lesz örökre. ez biztos. sokat töpreng rajta mostanában, érdekes. érdekes, hogy jól esne számára, pedig az emlékek paradoxak. mégis tudja, hogy nem rossz amit tesz. utána laza, könnyed, jókedvű, bár rosszkedvű is volt. de mostanában csak jókedvű. nem gondolkodik, csak elengedi magát, átadja magát, megpróbálja beleélni magát, azért mindig fél, izgatott miatta, de egyre kevésbé. amikor már benne van jobban izgul mint addig. jó, jól lesz? nem tudhatja, csak folytatja. vége, csak ledől az ágyra, kiterül, néz üresen a plafonra. tekintete nem keres semmit, magába bámul kicsit. de nem, nem engedi elmélyülni magát, felkel továbbra is üres a tekintete, de bele veti magát újból és újból...

azt hiszik érdekel, amit mondanak az, ami történik velük, hogy léteznek. pedig nem. leszarom. köszönnek köszönök, beszélgetést nem kezdeményezek. miért? felesleges. nincs rá szükség. egyedül néha rossz, de biztonságosabb is. ha lehetne jobb lenne ha nem látnám őket nem látnának engem. csak leperegjen minden, gyorsan, majd ahol kell lassuljon le, lassuljon le annyira, hogy ne is teljen. ne legyen vége csak maradjon abba, majd kezdődjön minden előröl. ha köszönnek is utálattal szólalok meg. de megszólalok jókedvet mutatok, pedig hányni tudnék, bele a képükbe. persze ezt ők nem is látják. nem is gondolnák. csak köszöngetnek, vigyorognak. azt hiszik jóban vagyunk, azt hiszik, hogy barátok is lehetnénk. rosszul hiszik! nincs közünk másokhoz. magunkhoz is néha kevés közünk van. de nem ismerjük meg magunkat. minek akarnánk mást. mindenkiből csak annyi látszik, amennyit mutat. átláthatsz rajta, de biztosan nem fogod megtudni mi, ki ő. beszélgettek, meséltek egymásnak, semmit sem számít. nem is érdekel de mosolyogsz rá, mintha érdekelne, mintha törődnél vele. közben a saját szükségleteidre figyelsz. mással nem. együtt élni ezzel borzalmas. félek mikor leérek. nem hosszú mégis görcsölök. elevenen elégnék mintsem, hogy rájuk nézzek. csendes kihalt, gyönyörű.
közöttük élek de kívülálló vagyok