a jó az könnyen belénk ivódik és nehéz megválni tőle, még rövid időre is. szeptembertől így lesz
a jó dolgok elmaradnak és elkezdődik valami más, amit nem neveznék még csak "nem jónak" se. a suli teljesen megfogalmazhatatlan érzéseket kelt bennem... a nyár teljesen elfeledteti, a körülbelül 9 hónap egyhangúságát, fekete-fehérségét. igaz nekem panaszra nincs okom, hisz a fősuli teljesen más, napi bulikkal összeköthető, akár. de ez sem feledteti a nyarat. 1 hónap a nyárból jobb tud leni mint 9 hónap suli közben... minden nap, csak egy dologra koncentrálni, szembenézni- a szabadsággal, a semmitevés milyenségébe elmerülve, levegő vétel nélkül lubickolni. egy hetet leélni anélkül, hogy nem a földön vagy. majd újból lépkedni, vagy mégse... nézni a körülötted lelassuló világot majd felgyorsítva lelassulni. virágot, boldogságot adni, majd elcsendesedve a világ mögé, hátrafelé tekintve, elfutni. távolságtól eltévelyedve visszatalálni és hihetetlenül a nyárnak adni az életem. megfeledkezve mindenről pár hétre, megőszülve várni barátot, vele röhögni. tűzijátékot csukott szemmel nézni, hallgatni, napokig biciklivel elmenni otthonról, defekt után gyalogolni hazáig, kutyától menekülni, trükközni, bim-bim harangszóra elaludni, reggel erre ébredve palacsintát sütni majd végül hazamenni, unatkozni, egyedül lenni.
hazás helyett dezve búcsúzni a nyártól, várni egy új szeptembert. mely féktelenül közeledve tért időt nem kímélve közelebb hozta a borzongást, mely kíváncsiságot szül, felemészt és megőrjít. rájönni arra, hogy mindeközben repültél, magától a valamitől, attól a valamitől amit valami adott, ad és adni fog.
biztos vagyok, hogy az is maradok...