megszokott

a jó az könnyen belénk ivódik és nehéz megválni tőle, még rövid időre is. szeptembertől így lesz
a jó dolgok elmaradnak és elkezdődik valami más, amit nem neveznék még csak "nem jónak" se. a suli teljesen megfogalmazhatatlan érzéseket kelt bennem... a nyár teljesen elfeledteti, a körülbelül 9 hónap egyhangúságát, fekete-fehérségét. igaz nekem panaszra nincs okom, hisz a fősuli teljesen más, napi bulikkal összeköthető, akár. de ez sem feledteti a nyarat. 1 hónap a nyárból jobb tud leni mint 9 hónap suli közben... minden nap, csak egy dologra koncentrálni, szembenézni- a szabadsággal, a semmitevés milyenségébe elmerülve, levegő vétel nélkül lubickolni. egy hetet leélni anélkül, hogy nem a földön vagy. majd újból lépkedni, vagy mégse... nézni a körülötted lelassuló világot majd felgyorsítva lelassulni. virágot, boldogságot adni, majd elcsendesedve a világ mögé, hátrafelé tekintve, elfutni. távolságtól eltévelyedve visszatalálni és hihetetlenül a nyárnak adni az életem. megfeledkezve mindenről pár hétre, megőszülve várni barátot, vele röhögni. tűzijátékot csukott szemmel nézni, hallgatni, napokig biciklivel elmenni otthonról, defekt után gyalogolni hazáig, kutyától menekülni, trükközni, bim-bim harangszóra elaludni, reggel erre ébredve palacsintát sütni majd végül hazamenni, unatkozni, egyedül lenni.
hazás helyett dezve búcsúzni a nyártól, várni egy új szeptembert. mely féktelenül közeledve tért időt nem kímélve közelebb hozta a borzongást, mely kíváncsiságot szül, felemészt és megőrjít. rájönni arra, hogy mindeközben repültél, magától a valamitől, attól a valamitől amit valami adott, ad és adni fog.
biztos vagyok, hogy az is maradok...

két este elfeledett kalandja

észre sem veszed és már ott is van. a kis komisz észrevétlenül csapolja le a számomra létfontosságú nedűt a testem bármely pontjáról. a leglehetetlenebb helyekre kellemetlenkedik. borzalmas a tehetetlenség... több fecskét! vagy valamit, ami jobban pusztítja őket. berepül a szobádba, gonoszul legszebb álmodba zümmögi be magát, félálomban csapsz egyet, "puff" kaptál egy taslit magadtól, felébredsz de a betolakodó megszökött. nem törődsz vele, alszol tovább. aztán csíp meg se rezzensz, hisz eltökélten próbálod magad visszarepíteni képzeleted segítségével abba a gyönyörű világba miből felzümmögtetett az a földre nem való élőlény...
reggel felébredsz mit sem észlelve hatalmas dagadás szerű csípéseidből. a nap legszebb pillanatában kezd el viszketni, vakarod megőrülsz, nem szabad...
végre este elfelejtetted a csípéseket, már majdnem alszol, egy mozdulat és érzed azt az elviselhetetlen érzést, és akkor enyhíteni próbálsz szenvedéseden, de nem, ezt nem szabad, elmúlt, dehogy, küzdesz, végül enyhül, elaludtál... másnap felébredsz de már nem csípésekkel hanem sebekkel, elvakartad, kivakartad, szétvakartad, magad, álmodban...

égből pottyant...

láttad már milyen szép? mindenkinek ezt kéne nézni minden nap. egy csöndes kis helyen ahol csak egy dolog van, te és Ő. ahogy csillog és bearanyozza tested, lelked. ilyenkor minden gyönyörű, kicsit lelassul minden, benned, körülötted. a felhők megmerevednek az égen, a fák levelein némán suhog a szél még az autók zaja is elcsendesül. máskor fel sem tűnik mennyire gyönyörű, de ilyenkor felejthetetlen élményt nyújt. csillogó szemmel nézed ahogy egyre kevesebbet látsz belőle, de ezzel mégis többet mutat meg neked. mit mutat, azt nem tudhatom, de nekem a rossz dolgok eltűnnek, igaz csak pár percre de ez felpezsdít. hisz csak ülsz, állsz, nézed. ahogy egyre színesebb és erősebb színnel borít be téged és minden mást. majd eltűnt, végleg, reménykedsz egy halvány sugárban, de nem jön vissza, elment. a fény játéka eltűnik, rólad és körülötted mindenről. úgy érzed egyedül vagy, de nem... mert a szívedben tovább ragyog minden sugara, ahogy elbúcsúzott az égtől, földtől, és nyugovóra tért hogy máshol másoknak, mindenkinek, senkinek, bárkinek, valakinek, neked, nekem újból örömöt okozzon...

hangos zenehallgatás-t!

....szerinted?

ez itt a 33. bejegyzés, hogy miről szól, semmiről, de mégis valamiről.
mikor azt hiszem írok valamiről lehet, hogy semmiről sem írok. az életben sok minden valami és mégis semmi. ha azt hiszitek, hogy hülyeség, hát akkor az valami. de lehet, hogy ez is semmi lesz, ha rájöttök, hogy nincs valami. de mindig lehet találni valamit. persze mindig vannak dolgok, amire azt hisszük, hogy valami, de idővel semmi lesz. nekem számít a valami. mindig kell valami, az életembe. az éppen akkori magamnak, az biztos valami. aztán szép lassan ez semmivé válik. lehet egy perc, több óra, évek, vagy egy egész élet. hisz az életünk azt hisszük valami, úgy is van, aztán mikor meghalunk, semmi lesz. halálunkkal válunk igazán, valakikké, valójában semmivé (porrá) leszünk, de talán mégis ezáltal valakivé leszünk. mi is a valami? valami lehet, az épp most majszolt csoki... van olyan, hogy a valami állandóvá válik, és nem lesz semmivé. ezt nehéz elérni, keveseknek sikerül, de ha sikerül, annál nincs is jobb.
ma az egész nap valami, az este az pedig a valami vége, de nem semmi. mert van ennek eleje és vége is. eleinte semminek tűnik, de aztán az mégis valami. a vége meg csak egy másik időpontig van, addig függőben marad, de nem lesz semmi.
asszem ennyi elég is erről. hogy mi a valami azt mindenkinek magának kell megtalálnia, de hogy ez valami, amit írok az biztos, hisz nem semmi egy írás, bárhogy olvasod is.

Májkül Nájt és a csodaautó