N E V E R mind

mikor elindulsz egy útra úgy, hogy haza tartasz de szívesen maradnál ott ahol addig voltál, furának hiszed. aztán az út közben könnyedén átesel, jó lesz otthon. kicsit furán érezheted magad ilyenkor, sőt furán is érzed magad. olyan mintha nem lenne otthonod. na jó ez túlzás, persze, hogy az. ülsz a buszon, vonaton, autóban számolod az út menti fákat elmerengsz az erdőkben. de várod a hazautat, ezt látod az erdőben... szemed félig lecsukódik majd lassan kényelmetlen mozdulatlan ültödben elalszol. egy megálló, vagy fékezés könnyedén felébreszt és a visszaalvás már nem is megy. vidáman nyújtózol egyet, mert még azon jár az eszed mit is álmodtam? jó volt. ez a pillanat mulandó, hamar ugyanabban a helyzetben vagy, jó lesz nekem otthon. már nincs sok hátra leszállsz a buszról megcsap a kellemes téli, enyhe, hideg. cipzárt húzol. kitisztulsz újból. félsz, egyre jobban, bár nem is tudod. rettegsz, annyira rettegsz, hogy igazán fel sem veszed míg a lakásba érsz. már várnak, boldog vagy hisz ő még csak olyan fiatal, mit sem tud semmiről. ránevetsz, majd ő csodálkozó arccal rád mered egy gyors váltással már tudomást sem vesz rólad. levetted kabátod cipőd, köszöntél a többieknek is. beszélgetést kezdeményeznél, de senki nem válaszol, mintha meg sem jöttél volna. az előbbi csodálkozó arc felkacag hatalmasat nevet, rád, elmosolyogsz de nem úgy ahogy igazán szeretnél, fáj. játszatok, a maga kis módján próbál hozzád szólni beszélgetni veled. van egy szótára, élő, anya. neked már nincs szótárad, anya van, szótár nincs. elmennek, egy utolsó kis mosoly abból a kis csalafintából...
ennyi maradt, majd gyomorgörccsel fordítasz hátat lépsz be a lakásba. remegve teszed, mit csinálj? szeretnél beszélgetni nem igazán tudsz, de megpróbálod. hiába, nem vele , nem. pedig szeretnél. szól a telefon, nem is tudod, hogy a tiéd. egy üzenet mi oly keserűen hat rád mint még soha........