a nap képe

köszönet érte bucinak

Flogging Molly - If i ever leave this world alive

Mert nagyon szép és mindig boldogságot hoz nekem.

álmomban

dimbes-dombos tájat nézek, nézem a fákat az eget a földet. távol, a köd fehér foltjai mögött hegyek bukkannak fel. majd szememmel a völgyet nézem a kőóriások lábánál, ahogy egybefüggő fehér puha tollpihének tűnő hó borítja az egész tájat. a fák lombjain mindenhol vastagon gubbaszt a hó, mintha csak arra várna, hogy valaki nyakába essen mikor arra jár. aztán közelebb látok egy kis tavat a falu szélén. ismeretlen környezetben ismerős a falu, a házak. szürke köd száll fel minden ház kéményéből. nincsenek emberek a kertekben, mindenki bemenekült az arcpirosító hideg elől. tekintetem megint vándorol. az ég kékesfehér az egész egy nagy felhő. tovább halad tekintetem, le, a föld felé. pici pamacsokat látok játszadozva felbukkanni egy domb mögül. ismerős gyerekek futnak, szánkón húzzák egymást. arcuk piros, szájuk, szemük nevet, tekintetük csillog a boldogságtól. majd észreveszek a hatalmas fehérségben valami furcsát, egy kis ösvényt, ahol a hó olvadt, latyakos, a milliónyi lépés nyomától. egy házban vagyok. a saját házamban. halk, finom roppanásokat hallok. megfordulok, az ablakból ahol eddig álltam. gyönyörű látvány ahogy a fa ég....

cél és start

Mesélnék az elmúlt szombatomról, de igazából sok mindenre nem, vagy csak alig emlékszem...
Na de, azért, megpróbálom leírni, mi is történt október 17-én és rákövetkező hajnalon.
Eleinte még csak barátnő, aztán jegyes?, menyasszony, aztán feleség. Tehát unokatesóm ezen végigment. Értelemszerűen, az esküvőjén vettem részt, a hétvégén. Szombaton délután, gyors egymásutánban lement a polgári és egyházi esküvő, misével egybekötve, Majd Zala megye megyeszékhelyén folytatódott a lakodalom. Köbö 100 - plusszmínusz 10 - fő. Ahogy kellett ajándék átadás, na meg a "sok boldogságot" szavak és változataik után, elkezdődött a vacsora. Előtte az első tánc a férj és feleség között?!. A zenéről ennél többet nem említek; finoman: nem volt jó! Éjfélkor volt gyertyafény keringő?!, meg még ezerféle dolog történt. Hajnalra végül én is belejöttem, kicsit eldobva gátlásaimat, vele memóriámat, az alkohol hatása közben, táncolni kezdtem. Nem egyedül, de már fogalamam sincs kivel... Amire emlékszem, a "végéből" táncolok valakivel majd gyors vágás más valakivel táncolok, elesem közben. Majd fekete kép, de valaki elköszön, csak hang emlék, kép semmi. Végül, hogy rosszul vagyok, de azt már nem tudom hol van. Reggel förtelmes ébredés, valamikor délután fél kettő körül. A Vasárnap borzalmas szenvedés, megérdemelten.... Ennyire lassan egy délután nem ment el még soha, mégis gyors is volt. Másnap után Hétfői harmadnap?!, ilyet még nem éreztem. Agyam robbanni készült, ez azért nem történt meg, de szenvedve 3 óra buszozás után megérkeztem célhelyemre. Majd szintén egy délutánt töltöttem....de ez már senkit sem érdekel, de azért ilyet is írok.

elmeséled mi történt veled?

mikor aztán esni kezdett az eső már nagyon hideg volt. fújt a szél, és eláztatott mindent és mindenkit, aki kimerészkedett az utcákra. a vékony ruhák nem védtek meg a hideg elől, a kabátkák az eső elől sapka meg nem volt, mert minek? sütött a nap, madarak füttyögettek. de a felhők cudar fekete sokasága eltüntette a napot, és komorságot hozott a mindennapokba. elrepültek a madarak velük a füttyök is. jó alkalom, volt, hogy a megmérettetésre készülhessen mindenki, akinek kellett. aztán eljött a próba napja. az égen meg tovább bolyongtak a szürke gonoszságai a természetnek, eltüntetve minden világosságot. túlélték a megmérettetést, az elemektől nehéz úton visszamennek szállásaikra, a mérettetést végzők. majd letelepednek a melegben, betakaróznak. megkönnyebbülten néznek a nap további részére. némelyikük tovább áll, valamelyikük rákészül az estére, valaki meg nem csinál semmit. aki tovább áll, kalandozik. emberekkel ismerkedik. csalódik, felderül, végül élményekkel teli útja elválik az ismeretlenektől.

vége.

vagyok, vagyok, vagyok

lebegek, lebegek, lebegek; zuhanok, zuhanok, zuhanok
lebegek, zuhanok, zuhanok; zuhanok, lebegek, lebegek
lebegek, lebegek, zuhanok; zuhanok, zuhanok, lebegek
lebegek, zuhanok, lebegek; zuhanok, lebegek, zuhanok
lebegek, lebegek lebegek; zuhanok, zuhanok zuhanok
lebegek, zuhanok zuhanok; zuhanok, lebegek lebegek
lebegek, lebegek zuhanok; zuhanok, zuhanok lebegek
lebegek, zuhanok lebegek; zuhanok, lebegek zuhanok
lebegek lebegek, lebegek; zuhanok zuhanok, zuhanok
lebegek zuhanok, zuhanok; zuhanok lebegek, lebegek
lebegek lebegek, zuhanok; zuhanok zuhanok, lebegek
lebegek zuhanok, lebegek; zuhanok lebegek, zuhanok
lebegek lebegek lebegek; zuhanok zuhanok zuhanok
lebegek zuhanok zuhanok; zuhanok lebegek lebegek
lebegek lebegek zuhanok; zuhanok zuhanok lebegek
lebegek zuhanok lebegek; zuhanok lebegek zuhanok

kivül-belül

ijedtség kint, ijedtség bent. minden lefelé görbül kint és bent is. zajban, majd csendben facsarodik bent, szépen lassan, fájdalmasan, ijedten. kint nincs ellentétes igazolás, nincsenek hangok, csak a néma csend. bent, félelem tör fel, de valami blokkolja, nem, nem lehet. de ott motoszkál, igaz lenn mélyen, de ott marad. bent hang, majd kint csillogás. elhomályosulnak a dolgok kint és bent is. hiába minden, homályos marad, lecsillapodik, tisztul a kép. de még mindig csak dereng. kint és bent egy, de van hogy kettő, ami csak jobban egy lesz. kint és bent máshogy, mégis van. kint felfelé görbül bizonytalanul, de egyre biztosabban. bent, is. kint és bent egy. kint, nincs mozgás. bent van. kint szorít bent is, egyre jobban, amíg csak lehet, örökké...

lebegek ebben a (...) világban. minden héttel egyre jobban úgy érzem, hogy eltűnik a talaj. a lábaim az égbe emelkednek, elhagyják a szilárd valóságot. minden napban érdektelen dolgok tömkelege fárasztja agyamat. elmém menekülni próbál, talán ezért érzem, hogy felemelkedem?! minden oly közel áll hozzám és egyre jobban közeledik annál jobban távolodnék. de nem tudok csak úgy egyszerűen elbújni előle. mindenhol megtalál. aztán kiderül, hogy felesleges félnem, hisz nem is bánt. megsimogat, körülvesz és megölel. puff! leesek vissza a földre, meglepődöm, jééé ez a hely jó, boldog és szerethető, de mégis érzem, hogy csak egyet kellene ugranom és újból a levegőben bukfencezve távolodnék a valóságtól....
de mindig lent maradok, mert a gravitáció visszahúz. hisz boldog vagyok, ezért is lebegek. nem a belső űr az, ami felemel, hanem a boldogság, ami nőttön nő. és az juttat el ebbe a bizsergető 'majd kiugrom a bőrömből' érzésbe. csak egy csepp az élettől és mégis mennyire megváltozik minden. bármi legyen, bárhol legyek tudom, hogy már leszek...