a test szabad nincsenek korlátok, bárhova "lépsz, nyúlsz" üresség, de kézzelfogható üresség fogad. képtelen vagy felfogni, kontrollálni, de nem tudsz, csak esetlenül folytatod utad, mint egy baba, aki járni tanul. ez valóság? nem hiszed el, aztán mégis megtörténik, megtörtént... és akkor csak ráérzel, felfelé törsz, de félsz egyre feljebb menni, visszanézel, megtántorodsz, de nem hagyod abba folytatod utad, ebben a kézzel fogható "semmiben".
megszűnt a félelem, elrugaszkodsz könnyedén, és repülsz, szállsz, mint a madár. nem is éreztél még ilyet, a tested felpezsdül, szemed csukva, úgy adod át magad a szorító semminek, ami egész testedben megremegtet, olyan gyengéden, amit csak érezni lehet. egyre feljebb jutsz, már nincs tovább, csak úszol a fellegekben. gyönyörű minden, már tisztán látsz, de mégis homályosan, mindened könnyed.
kiabálsz, sírsz, örülsz, mindezt egyszerre, hisz repülsz, fent a felhők közt, de ez tényleg ilyen jó? akkor miért nem repülünk, repüljünk. vagy a föld üres lenne mert mindenki, repülne?